Konditerem

Itt lehet erősíteni, gyúrni, sportolni egy kicsit.

Kerék csikorogva álltunk meg a sportcsarnok előtt, és nem azért csikorogtak a kerekek mert olyan állat módjára vezettem, hanem mert a jégen csúszott. Kiszálltam a kocsiból Honoriával egyetemben, majd kikaptuk a táskánkat a hátsó ülésről. Nagyot sóhajtottam egyet, és jól esett kifújnom a felesleges levegőt a tüdőmből. Bementünk a konditerembe és a pénztárnál fizettem és vettem magamnak még egy ásványvizet is. Mikor bementünk a női öltöző felé vettük az irányt. Mikor átöltöztünk, kimentünk és én a kissé elveszett Honoriát a futógépek felé irányítottam mosolyogva.
- Ne félj már ennyire! Olyan képet vágsz mintha legalábbis a kínpad felé irányítanálak- mondtam neki egy kissé nevetve. A futógépet beállítottam mind a kettőnknek húsz percre és ránéztem és elmondtam neki az edzésprogramot.
- Nos, húsz perc futással kezdünk, aztán egy kis súlyemelés, majd megyünk a boxzskákhoz- néztem rá, majd ráálltam a futógépre és mind a ketten elkezdtük a húsz percünket. Mivel kicsit b*nkóság lett volna az, hogy szó nélkül vagyunk egész idő alatt ezért kedves mosolyom kíséretében ránéztem a mellettem futó lányra.
- Mesélj valamit. Én már majdnem elmeséltem az egész életem, tehát most te jössz. Persze nem muszáj beszélgetni ha az kifáraszt.

- Húsz perc- leheltem megkönnyebbülten. Köszike. Abba még nem halt bele emberi lény.
Nagy lazán léptem fel a futógépre, de már az első két mozdulat után éles fájdalom hasított a bokámba. Úgy tettem, mint aki lehajol, hogy előszedje az ipodját, és bekapcsoljon valami zenét, de közben összeszorított fogakkal masszíroztam meg a bokámat. (Közben azért megpróbáltam előhalászni a podomat is.. Nem tudom, Kris mennyit látott belőle.)
Végül csak sikerült megtalálni azt a pontot, ahol el tudtam nyomni a fájdalmat, igaz, így meg nem éreztem a lábamat, de ez a kisebbik rossz.
- Mesélj inkább te. Még nem igazán beszélgettem alakváltókkal, és hát.. tudod, az emberi élet nem valami nagy szám a tiétekhez képest. Bármit megadnék egy pár szárnyért vagy négy lábért - mosolyogtam kicsit szomorkásan, de hamar el is múlt, látva Betty kedélyes arcát. Ennek a lánynak tényleg mindene lehet a sport. És végül is.. Nem is olyan rossz, mint amilyenek például suliban a tesiórák.
Várakozóan néztem fel Bettyre, közben lecsavartam egész halkra a zenét, hogy halljam,amit mond.

Mikor Blurry ráállt a gépre csak figyeltem ahogy már az elején lehajol és masszírozza a bokáját. Ahogy láttam rajta azt hitte, hogy nem láttam, de előlem már nem tudnak sajnos elrejteni semmit.
- Figyelj. Ez az első szabály. Soha ne nézd a fájdalmat. Ha tegyük fel egy csapat részeg srác fog körbeállni azért, hogy rendesen szétverjék azt a cuki kis arcodat, és neked kibicsaklik a bokád, elszakad a szalagod. Akkor is majd rájuk nézel mondván: Bocs srácok, fáj a lábam. Nem mennétek el?- mondtam neki gúnyosan. Úgy viselkedtem szegénnyel mint a saját apám velem. Nem akartam vele így beszélni csak egyszerűen... muszáj voltam kimondani a véleményemet.
- Bocsi- mondtam neki csendesen, de úgy, hogy ő is hallja. Ráálltam én is a gépre és egyenletesen vettem a levegőt, hogy az oldalam ne kezdjen el állatian szúrni. Nagy levegőt vettem és próbáltam összegyűjteni a gondolataimat arról, hogy milyen is számomra a sas élet.
- Hát figyelj... nem valami nagy szám. Ha úgy van hangulatod átváltozol elmész futni vagy esetleg repülni. Fent vagy lent lehiggadsz és kész. Ennyi számomra az egész- mondtam neki és közben kikaptam a nadrágom zsebéből az Ipodomat, bedugtam a füles és halkan elkezdtem én is hallgatni a zenét. Majd odajött hozzánk a pénztáros csaj, hogy most menjünk el. De szuper! Mindketten leálltunk a gépről és az öltözőbe mentünk. Én teljesen ideges voltam amiért egy napot sem tudok azzal eltölteni amit szeretek. Csendesen öltöztünk vissza a farmerba és a mi egyébbe. Némán beszálltunk a kocsimba és mikor visszaértünk a suliba én egyenesen az udvar felé vettem az irányt.

//Udvar//