Z e n e
(Ezt hallgattam miközben írtam!)
(Ezt hallgattam miközben írtam!)
________________________________________________________________________________
~Bevezetés~
...Minden kezdet nehéz...Miután a bál véget ért, eldöntöttem, nem tartom tovább magamban az érzelmeimet.
Világéletemben írásban tudtam a legjobban kiönteni a lelkemet, és mi lenne erre alkalmasabb, mint egy napló? Igaz nem kizárt, hogy akárki elolvashatja, de remélem, ez nem fog bekövetkezni... ahogy eddig láttam, a diákok itt többnyire normálisak. Kicsit dilis némelyik, de hát ki nem az?
Sok ismerőst szereztem, de közülük csak néhány került igazán közel a szívemhez. Közéjük tartozik elsősorban egy lány, Lily Water, és két férfiú, Awakened, és Ash Kingstone.
Lily Water
Amúgy Lily tök kedves, de egyik hibája az, hogy rettenetesen félénk. Na, és most jön a képbe Ash.
Ash Kingstone
Persze hogy barátnőm, Lily sem érezze magát egyedül, felvetettem, hogy el kéne menni csavarogni, mire a srác felvetette, hogy menjünk a Kaszinóba.
Ash és én az asztal alá ittuk magunkat jóformán, mire Lily lelépett. Nem volt kedve az ilyesmihez. Persze nem azt mondom hogy az ivás menő, meg ilyesmi, de hát azért csak kikapcsolódhatott volna! Ezután Ash és én elmentünk a tóhoz. Út közben havazni kezdett. A tónál már majdnem megcsókolt... de... szóval mint mindig, egy egyszerű, mégis zavaró mondattal félbe szakítottam. Pech. Kell nekem mindig beszélni!
Persze ezután felmentünk a szobájára. Ott... hát ott.. öhm, kicsit ( nagyon) közel kerültünk egymáshoz. Végtelenül boldognak éreztem magam, mint még soha, persze ez sem tartott sokáig: a Fantom ránk nyitott. Dühbe gurult, engem pedig bezárt a fürdőbe. Ash szobájában hóvihart csinált, a srácot pedig lelkileg kínozni kezdte. Ennek meg is lett az eredménye: Ash napokig teljesen maga alatt volt, én pedig azt hittem, hogy azt bánta meg, amit a Fantom félbe szakított. Azt hittem a Fantom rólam mondott neki valamit, mindenkit került Ash, és nem nagyon volt kedve beszélni. Újra szomorú lettem. Azt hittem ő is elhagy, és hogy engem más senki sem szeret. Végső soron egy kocsmába mentem, ahol jól le is itatott a pultos (na jó, bevallom, nem csak ő volt a hibás, én valami ütőset kértem, amitől még azt is elfelejtem mi a nevem, mire a kezembe nyomott egy olyat, hogy a szagától is beleszédültem!). Mint így utólag kiderült Ash is ide jött elűzni minden bút és bajt, persze a sztriptíz bár miatt is. Mind a ketten olyanok voltunk, mint két id*óta, de azért erőt vettem magamon, és haza vezettem őt. Kocsival. Arra gondoltam, hogy senki sem fog minket innen önként csak úgy vissza vinni az iskolába, és ha ő nem, majd én erőt veszek magamon!
Újra a szobájában kötöttünk ki. Együtt aludtunk. Természetesen csak alvásról volt szó. Reggel bocsánatot kért a viselkedése miatt, amit nagyon értékeltem benne, mert legalább belátta, hogy nem kellett volna olyannak lennie velem amilyennek, amikor nem is tudtam, mi a baja.
Utána... megtörtént. Lefeküdtünk. Még most is öröm tölt el, ha rá gondolok...
[size=24]Awakened
Awakeneddel az első napjaimban ismerkedtem meg. Egy esti napon egyedül ültem az udvaron, egy fa tövében, ő pedig oda jött hozzám. Teljesen le voltam taglózva, hisz' hozzám még régebben nem jöttek csak úgy oda cseverészni. Engem mindig kiközösítettek.
Ezen az esti napon sokat beszélgettünk, és sétálunk. Mint kiderült, elég keveset tud, azt hiszem azt mondta, ha jól emlékszem azért, mert valamiféle törzsben élt, nem úgy mint én, vagy más átlag emberek. Átlag ember? Őt soha életemben nem nevezném így. Hogy miért?
Szárnya van! Hú, de nem is akármilyen! Gyönyörű és hatalmas, fekete szárnyai! A tekintete pedig annyira titokzatos volt, mégis meleg, hogy abba ha bele néztem, még levegőt is elfelejtettem venni!
Életében először azt mondta, nekem mondta el elsőnek, hogy mi is ő valójában. Örültem, hogy megbízik bennem. Nagyon nagyra tartottam ez egész énjét.
Egyik nap az udvaron kissé hűvös éjszaka volt. Fáztam. Aztán az ájulás kerülgetett. Hogy miért? Mert a karjaival, és a szárnyaival átölelt. Még a homlokomat is megcsókolta.
Aztán elhívtam a bálba, pont egy másik lánnyal egy huzamban. Ő a fáról dobott a srác fejéhez egy galacsint, én pedig személyesen, szemtől szemben kértem fel. Engem választott. Na akkor azt hittem, ott esek hanyatt. Egész éjszaka fent maradtam, hogy a tökéletes báli ruhát megtaláljam magamnak, amiben remélhetőleg tetszenék neki...
Másnap, a bálon későn jelent meg. Persze ha Lily nem csinálja meg tök jóra a frizurám, tuti ott, már az elején a hajamat téptem volna. Végül leültem a padra azok közé, akiknek nincsen párjuk - csak csajokhoz. Mindenki ivott, kivéve én. Olyan ideges voltam, hogy félő volt, ha egy kortynyi ital is a gyomromban landol, véletlenül lerókáznám Aw-ot tánc közben.
Végül eljött. Nem volt rajta semmi póló, csak egy gatya, és egy köpeny. Felkért, én pedig egekig szökött vérnyomással elfogadtam a kezét. Levettem róla a lepelt, és eldobtam, arra hagyatkozva, hogy felesleges rejtegetnie magát mellettem. Meg persze nem is akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát. Táncolni kezdtünk. Olyan közel volt, hogy még levegőt is féltem venni, olyan kellemes volt ez az egész, hogy még azt is figyelmen kívül hagytam, hogy nem tud táncolni. Őt zavarta, de engem a legkevésbé sem.
Láttam, hogy néha-néha idegesen a fekete hajú lány felé pillantgatott, aki a Fantommal táncolt. Ő volt az, aki velem együtt elhívta a bálba. Azt egyértelműen észre vettem, hogy a lány szereti Awakenedet, de voltam olyan vak, hogy azt hittem, Aw ezt nem viszonozza. Azt hittem az együtt töltött percek miatt, az ölelések, és a puszik által, hogy engem szeret - de túl szép is volt, hogy igaz legyen...
Könnyes szemekkel, és belülről tombolva, egekig szökött vérnyomással még egy utolsó pillantást vetettem gyönyörű szemeire, majd életem legnehezebb döntését ajánlottam fel neki: hogy kérje fel. Tudtam, hogy szívesebben lenne vele, mint velem. Ekkor azt mondta, hogy majd még felkér, és hogy a húgaként kedvel. Sírva álltam ott, össze törve. Persze már az után nem kért fel. Rám sem nézett. Sőt, azt hiszem, nem is gondolt rám. Azóta nem is láttam. Pedig azt hittem, mint leendő húga, talán néha feldereng a nevem a gondolataiban.
Miután elment, a Fantom rábeszélt, hogy talán tényleg nem teremtett egymásnak a sors minket, meg ilyesmi. Bólogattam, helyeseltem, és életem legnagyszerűbb színészi alakítását alakítottam: Úgy tettem, mint aki megvilágosodott, és rájött, hiába pedáloznia. Pedig nem. Éjszakákon át csak rá gondoltam, arra, hogy észre sem vette, hogy megbántott, hogy még csak fel sem keresett, semmi. Én kerestem, de sosem láttam sehol... Végül agyam hátsó zugába tettem az együtt töltött perceink emlékét, és igyekeztem tovább lépni.
Talán sikerült. Ash szépen begyógyította a sebet, amit a sötét angyal okozott... és cserébe nem kért semmit. Úgy gondolom, sokkal jobban vagyok, és most már úgy élhetek, mint a többi diák...
Első bejegyzés
A hozzászólást Penelope Mint összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2010-12-11, 16:54-kor.
l
/:/~Második bejegyzés~/:/
l
l
