Csillag erdő

Egy hatalmas erdő magas fákkal. Kisebb túrákra tökéletes helyszín. A fiatalok gyakran járnak ide bújócskázni és bátorságpróbákat rendezni.

Míg én fent repültem az égen, magasan a fák felett, láttam, ahogy Rosey és Justine valószínűleg versenyt fut az erdőig. Magamban mosolyogtam rajtuk. Tudtam tartani a tempójukat, meg is előztem őket, de nem siettem nagyon előre, mert nem hajt a tatár. Az erdő közepén láttam egy kis tisztást. Oda leszálltam és egy kivágott fatörzsre telepedtem le. Ott vártam a lányokat.

Normális esetben nehéz lett volna tájékozódni, a sűrű fák, és az éjszaka miatt, de mivel most ragadozó voltam, akadály nélkül szaladtam, és szaladtam, s néha-néha jóval lemaradt Justine. Persze ez nem a srácról szólt, hogy aki jobb, és gyorsabb, azé Adam. Bár látszólag zavarta a lányt a jelenlétem.
Mikor megérkeztünk egy olyan helyre, ahol nem volt sok fa, megálltunk, már csak azért is, mert Adam ott várt ránk. Ha nem tudtam volna az alakváltók létezéséről, biztosan összetévesztem egy normális, mindennapi sassal.
Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, mintha telepatikus úton akarnék kommunikálni vele.
~És most mi lesz?~

Az erdőig Rosey-val versenyt futottunk. Sokszor lemaradtam. Éreztem, hogy még így is fáj a lábam, de nem foglalkoztam vele. Mások előtt még soha nem változtam át. Csak a nagyapám, de ő teljesen más. Jó volt itt kint, de viszont azt is tudtam, hogy óra van. Majd oda is be kell menni... El tudtam volna képzelni így az életemet. Semmi suli és én farkasalakomban. Végül megálltunk. Adam egy fán volt, de először még észre sem vettem. Esteledett. Akkor jutott eszembe, hogy ma telihold lesz. Ajjaj... Ha telihold van én egy teljesen más Justine vagyok és az a legszörnyűbb... hogy akár ölök is. Lehet, hogy más farkas nem ilyen, de én igen. Sajnos. Kétségbeesett arccal néztem rá Adam-re és Rosey-ra. Szólni akartam nekik, hogy menjenek vissza a suliba, de tudtam, hogy ők nem értenek farkasul. Ránéztem a holdra remélve, hogy ők is követik a pillantásom. Nem akartam nekik bajt okozni, de ha most azonnal nem mennek el akkor ki tudja mit csinálok velük. Talán meg is ölöm őket.

Végre odaértek a lányok. Fel se tűnt, hogy ennyire lemaradtak. Rosey futott ide először. Kérdő pillantással nézett rám, mintha azt kérdezné, hogy most mi lesz. Ekkor megjött Justine is. Az ő szemében mintha aggodalmat láttam volna. Felnézett a holdra, majd vissza ránk. Odanéztem én is. Telihold van. Hallottam egy olyan legendát, hogy egyes farkasok máshogy viselkednek teliholdkor. Nem tudtam, mit szeretne, ezért Rosey-ra néztem, hátha neki van valami ötlete.

Nem vártam a fiútól választ, ez logikátlan lenne. Állat alakban senki sem tud még telepatikusan sem kommunikálni. És nem ismertük egymást elég jól ahhoz, hogy tudjunk olvasni egymás mozdulataiból.
Mind a ketten rám néztek, mintha én lennék az atyaúristen. Most mi van?
Aztán egyszerre a holdra... egy röhejes. Mintha egymásra lennének hangolódva. Aztán megértettem. Telihold van. Istenem, de ostoba vagyok! De mégis mit tehetnék?
Adam-en látszott, hogy tud valamit, amit én nem. Ez zavart. Nagyon zavart. De így nem tudok mit csinálni!
Justine ekkora már-már könyörgő szemekkel mért végig minket, hogy lépjünk le. Ha ember lennék, biztosan elfintorodnék.
Utáltam ha valaki meg akarta mondani, mit tegyek, még ha jó szándékból is. Rajtam ne segítsen senki. A holdtól megőrült? Vezesse le a feszültségét! Futni jöttem ki, nem pátyolgatni!

Kétségbeesetten figyeltem őket. Nem igazán tudták levenni azt, hogy mit akarok. Éreztem, probléma lesz. Inkább háttal fordultam nekik és elrohantam jó messzire. Nem hiányzik, hogy én okozzak nekik bajt. Éppen eléggé utálom magam ilyenkor. Rohantam és rohantam. Nem bírtam megállni. Az edzésre gondoltam. És Adam szavai jutottak eszembe: Hinned kell magadban, és abban, hogy meg tudod csinálni. Más sem járt a fejemben, csak ez a mondat. Majd csak túlélem ezt az éjszakát is. Úgy mint a többit. Végül megálltam egy kihalt helyen. És vártam De hogy mire azt nem tudtam. Olyan volt mintha arra várnék, hogy történjen valami. De nem akartam. Semminek nem kéne most ezen az éjszakán történnie körülöttem. Reméltem, hogy Adamék visszamentek a suliba, vagy valahova el de utánam semmiképp ne jöjjenek. Éreztem, a szívem hevesebben vert, de a fejemben még mindig Adam mondata visszhangzott.

Justine elfutott. De úgy rohant, mintha kergetné valami. Csak néztem utána. Gondoltam, hogy utána megyek, de lehet, egyedül akart maradni. Felszálltam a faágról, amin eddig ültem, és elrepültem arra, amerre futott. Láttam, hogy a fák között ül. Mikor láttam, hogy semmi baja, visszamentem a suliba. Úgyis lassan órákra kéne menni.

//Középiskola/Fiú kollégium/1-es szoba//

Justine elrohant, Adam utána. Szuper, ennyit a társaságról!
Olyan volt, mintha kéretné magát. Csak hogy a pasi utána koslasson. Nem leszünk mi ezzel a csajjal jóban... nagyon nem.
Végül egy hatalmas sóhaj után futni kezdtem ki az erdőből, és meg sem álltam a kollégiumig. Nem volt kedvem becsücsülni az órákra, de hát ha egyszer felvállaltam, hogy suliba járok...

//Középiskola/Lány kollégium/1-es szoba//

Még mindig ott voltam. Lefeküdtem a földre és csak bámultam ki a fejemből. Vissza akartam változni. Meg akartam próbálni. Leforgattam a fejemben, hogy miket szoktam csinálni ha farkasként élem túl ezt az estét. De muszáj volt megpróbálnom. Még jó, hogy a hold még alig kelt föl. Sikerült. Újra ember voltam. Mekkora kő esett le nekem most a szívemről. Ziháltam még egy rövid ideig, és leültem a földre. Rossz érzés volt, hogy otthagytam őket. De tudtam, hogy mennem kell. Éreztem magamon, hogy telihold van. Sajgott a fejem, hányingerem volt meg a szokásos. Felálltam és visszaindultam a suli irányába. De merre kell menni? Mindegy majd megtalálom.

// Középiskola/ Lánykollégium/ 2-es szoba//

Egyre beljebb és beljebb mentem. Nem figyeltem az irányt és nem zavart, hogy nem fogok lehet kitalálni. A levelek rugdostam amik először felszálltak majd a földre estek. Így egymagam elég nagy zajt csaptam lépteimmel, de ez sem törhette meg azt a békét mai itt uralkodott. Belül valamiért még is szomorú voltam. Okát is tudta, de még így gondoltban sem szerettem volna kimondani. Az pont oylan lenne mintha beismerném, hogy vesztettem. Mivel nem akartam tovább ezekkel a gondokkal foglalkozni inkább úgy döntöttem inkább farkasként folytatom tovább a sétát.

Már korom fekete farkas bőrömbe bújva róttam a köröket. Magabiztos léptekkel haladtam, fejemet felszegve. Zsákmány után kutattam ezzel eltöltve unalmas óráimat. Zajt halottam távolról, de éles hallásomnak hála ezt is észleltem. Úgy gondoltam egy őz vagy valami kisebb vad lehet. Halkan nesztelen haladtam előre. Mikor már látni is láttam valamit egy bokor mögé rejtőztem. A földre lapultam és csendben figyeltem.

Farkasként:

Elektra nagyon gyorsan haladt. Nem tudtam elöszőr merre menjek. Az erdőben sétálgattam amikor neszt hallottam. Közben besötétedett. Kicsivel jobbak voltam az érzék szerveim, de a küllömbség nem volt kimagasló. Nem láttam semmit így úgy gondoltam csak valami helyi állat lehetet. Azon gondolkodtam, hogy vajon hova lett Ella.

Mivel időközben beesteledett teljesen beleolvadtam az éjszakába. Csak szemeim csillantak meg néha mikor a hold rásütött. A ''vad'' egyre láthatóbbá vált. Nem állat volt hanem ember. Mivel most nem igazén tiszták a gondolatim így inkább az érzelmek és az ösztönök dominálnak. Közelebb kúsztam hozzá. Ismerős volt. Legalább is azt hiszem, hogy az volt. Ahogy végignézem rajta egyben dühös másrészt pedig boldog lettem. Ezt nem értettem. Mivel teljesen ismeretlen volt számomra ez az érzés agyam rögtön besorolta az '' ellenség'' kategóriába.
Előjöttem rejtekhelyemről és az ''ellenséggel'' szemben álltam. Morgás tört fel torkomból és szemet egyenesen az övébe fúrtam.

A semmiből egy éjfekete farkas lépet elém. elennségesnek tűnt. Nem úgy nézet ki, mint aki azért jött, hogy megnyalja a kezem. A tekintetében azonban volt valami ismerős. Mintha már láttam volna, de most még is idegen. Nem tudtam mit tegyek. A hold éppen a tisztásra sütöt ahova menet közben álltam, de egy felhő elé kúszott és most még sötétebb lett. Éreztem, hogy testemben szét árad az adrelarin a félelemtől. Szárnyami nek álltak remgeni, mintha maguktól mozdultak volna. Ösztönösen cslekedtem. Lassan kinyitottam hatalmas szárnyaim. Óvatósan berogyasztottam a térgyam elrugaszkodtam és kb két méter magasan lebegtem a föd felett.

Az ''ellenességnek'' hirtelen két hatalmas szárnyával a magasba emelkedett mint valami angyal. Agyam ezt a képet már így képtelen volt feldolgozni és visszaváltoztam. Térdeim nem bírtak megtartani és így földre estem. Ruhám csak foszlányokban lógott rajtam, de nem zavart. A kép ami elém tárult ismét magával ragadott. Jól tudtam kit nézek ennyire elbűvöltem, de jelen pillanatban semmi sem tudtam ez ellen semmit sem tenni. A hideg csípte a bőrömet. Későre jár már.
De a fényesség ami most itt lebegett velem szemben oly csodálatos volt amit egy magamfajta senki soha se láthatna. Kezemet felé nyújtottam bár tudta nem érhetem el. Úgy éreztem ott van mindenem. A múltam, a jövőm, a jelenem, a lekelem és szívem.....

A farkas hírtelen megremegett majd Elektrává változott. Most már tudom hova lett. Kezét kinyújtotta felém. Le engedtem magam és hozzá szaladtam. Szegény elég rossz állapotban volt. Mellé térdeltem és megöleltem.
- Ella! Mi van veled? Hahó! Térj magadhoz.
Tekintete ködös volt. Lövésemse volt mi zajkódik most le benne. Bőrén megjelent a liba bőr. Ruhája darvaokban volt rajta. Elfektettem az ölembe, majd az egyik szárnyammal ővatosan "betakartam". Így egy kicsit oldalt voltam neki.

Awakened leereszkedett és odafutott hozzám. Letérdelt mellém és szólítgatott. Ella? Így még nem hívott senki. Elfektetett ölébe és egyik szárnyával ''betakart''. Ahogy hozzám ért mindig megremegtem. Hosszú csend után végül vulgárisan kifejezve magam szólaltam fel: - B*ssza meg! - felültem és távolabb másztam mivel nem igazán volt erőm járni. .- Nem gondoltam volna, hogy utánam jössz. Á nem értem. - ráztam a fejem. - Te mindig ott vagy ahol nem kéne. Ha kerüllek mindig összefutok veled, hogy van ez? És most is mit csináltam? Ide hívtalak pedig nem kellett volna.
- Miért csinálod ezt?!- gondolom ezt nem értette. - Mármint, aha hozzám érsz remegek, meglátom a szárnyaid és lila köd veszi körül az agyamat. Biztos direkt csinálod.. vagy van valami varászerőd....

Elekta a kemény nő, most olyan kis elveszetnek tűnt. Kimászott az ölelésemből. Össze húztam magam. Most már értem mi zajlik benni. Nem tudtam, hogy ekkora hatással vagyok rá. Egyáltalán nem akartam ennyire összezavarni. Lehajtottam a fejem.
- Sajnálom. Nem akartalak megkavarni. Tudom mit érzel és tudom, hogy ez milyen szörnyű neked.
Még, hogy angyal én. Illik elé a sötét jelző.

Halkan felkacagtam. - Dehogy tudod mit érzek.... - mert még én magam sem tudom. Ezt csak gondolatban tettem hozzá. - Ne sajnáld. Ez van. - mondtam egy vállrándítás kíséretében. Mikor újra felnézett tekintetünk találkozott. És megint csak, hű ha! Ilyen gyönyörű szemeket még életemben nem láttam. És nem csak mert elfogult vagyok hanem így is volt. Vakítóan kéket voltak. El tudtam volna időzni még tekintete fürkészéseben, de már így is kezdtem túlzásba esni. - A bálon holnap majd találkozunk gondolom. Izgalmas lesz szerintem tuti nem fogsz megismerni. - hát igen az a ruha amit kinéztem az annyira más mint én.

Nem. Lehet, hoy tényleg nem tudom mit érez. Súlyosabnak tűnt, mint amit én éreztem évekkel ezelőtt. Igyekztem még a gondolatát is elfejteni afájdalomnak amit akkor éreztem. Felnéztem. Tekintetünk találkozott. Elépsztő milyen tűz rejtőzik a kész szemben. Ha ezek a szempárak ragyognának a hold helyett a nap szégyenében ne, jönne fel. Akkor, mitha valami megváltozott bennem. Este a hidege megfogta a lábam. Rémlik hogy mohón kohóforró tested karjaimba zártam. Próbáltam visszafolyatni de kigördült egy könnycsepp. Nem mondom hogy könnyű de álarcot kell öltsek. Az érzelmek így szörnyű talán én voltam a bölcsebb, hogy ne bántsalak többé meg így kellett hogy döntsek.
- Még fáj de egyszer szép emlék lesz tán. Bocsáss meg és tiszta szívvel emlékezz rám.
Arcomat elfordítottam és a felhős holdat néztem.

Egy könnycsepp gördült le arcán amit nem értettem és nem tudtam hova tenni. Idézett. Ismertem és folytatást is. Mikor elfordította fejét és a holdat nézte halkan énekeltem.
-Emlékezz rám mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem

Emlékezz mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem

Mikor befejeztem nem tudtam mit tegyek. - Mi a baj?
A hangom az egyik becses kincsem amit nem szoktam megosztani másokkal most még is megtettem....
// Lány Kollégium/ 2- es szoba//

Felismerte. Pedig csak pár sor volt. Mégis olyan mintha rám írták volna. Hangja gyönyörű volt. Csukott szemmel élveztem. Mintha közelebb jött volna és simogatott volna.
- Baj az van. Tudod ez furán cseng. "Mi a baj?" Nekem nem szabadna szeretnem még is újra és újra szeretek. Szerettem egy lányt, de egy hazugság miatt vége lett. Most már tudom, hogy annak tényleg vége és azt a nőt nem is szerettem, de ez nagyon hasonlít az elsőhöz és ez megrémiszt. Nem akarom, hogy megint fájjon valakinek miattam.
Zavaros ezt elmondani, de tudom miről beszélek.
- Hozzád, mint egy mágnes vonzott annyi új érzés. Ami volt, sose múlt, de te mégse hiszed, hogy jön majd még. Unalom vagy a gond, ami játékokba űz. Színpad az egész, bárhova mész,
amíg élsz, egy érzés hajt. Olyan szép, amíg hisszük a végét átírhatjuk majd. De a fal nem akar soha köddé válni köztünk.

//Udvar//

Hiába jöttem vissza nem találtam semmit. Azt se tudom merre megyek. A szél kegyetlenül fúj. A hideg csípi a bőrömet. Fáj már megmozdulni is. Senkit nem találok. Elfáradtam. Minden erőm elhagy. Nem érzem magam körül a világot. Olyan, mintha az összes ember a bokámat fogná és úgy kellene mennem cél nélkül, de ki az aki cél nélkül sétál? Szerintem senki. Valami kis célja mindig van. Nekem is volt célom, de most már az is elveszett. Csak a jeges tűk vannak a bőröm alatt. Lélegzetem nagy fehér felhőként gomolyog előttem. Majd fagyosan eltűnik. Már csak abban reménykedtem, hogy a suli felé megyek.

//Parkoló//

Mint aki hullát cipel.... Megforgattam a szeme. Hogy jut ilyen az eszébe. Nem mentünk nagyon be az erdőbe. Csak egy jól megnőtt fára van szükségem. Mikor kinéztem a jelenlegi "áldozatom" Pent a fával szembeni helyre kísértem. A táskából kivettem a pokrócot és leterítettem. Fölmelegedett az idő a tél ellenére. Szerencsére. Mint ha ősz lenne. Csak a szél fúj. Megint fölkaptam a táskát. Öt méterrel arrébb álltam. Most kréta után turkáltam a táskámba. Sikeresen megtaláltam. Visszasétáltam a fához ami kb tíz méterre lehet tőlem. Rajzoltam rá köröket. Visszasétálás közben azon gondolkodtam, hogy melyik eszközzel kezdjem. Végül úgy döntöttem a csillagokkal és csak utána a törőkkel. Magamra szereltem a szíjakat. A derekamra tettem egyet és a mellkasomon keresztben volt kettő. Az egyikbe tettem két taint míg a másikra csatoltam a dobócsillagokat. A derékövi szíjra pedig a dobókéseket illesztettem a helyére. A többi fegyveremet nem hoztam el egyenlőre. A lábamra tettem még egy tasakot amiben a bola van. Másik lábamra pedig a kis tőrt szereltem fel. Nyakamba akasztottam még aszerencse medálom. Ez volt a gyakorló felszerelésem.
- Kezdhetem a bemutatót? - Fordultam Pen felé a felszerelésemben.

Mikor a szemét kezdte forgatni, oldalba böktem a könyökömmel.
- Láttam ám...!
Aztán megérkeztünk. Vagyis úgy vélem... mert megállt. Azt mondta, hogy álljak a fa elé, én pedig értetlenkedve, mégis engedelmeskedve mentem arrébb. Leterített egy pokrócot, mire azon nyomban leültem. Vagyis lefeküdtem. Imádtam a fákat. Olyan gyönyörűek főleg este! S most hiába nem volt még este, a tél miatt, és a fák miatt sötét volt. Mesebelinek hatott a látvány, és egyben kísértetiesnek ahogy az ágakról hó és jég csüngött alá.
Oldalról Awakenedre sandítottam. Hát ez meg mit csinál?
Felültem. Tele volt aggatva érdekesebbnél érdekesebb szerkezetekkel. A felének még a nevét sem tudtam, de nem is nagyon tűntek barátságosnak. Engem világéletemben az íjászat, és a lovaglás hozott lázba. Mondjuk ez így most ciki, mert semelyikhez sem értek.
- Ö... - tágra nyíltak a szemeim. Már most meg vagyok győződve így látva őt, hogy semmi bajom sem fog esni, mert képes megvédeni. A harcos felszerelésében magabiztosnak, erősnek, legyőzhetetlennek festett. Az aurája is kezdett vörösödni, ami erőt jelentett, energiát, sőt, talán szexualitást, és szenvedélyt is, bár kétlem, hogy most... szóval inkább az első kettő a nyerő ebben az esetben azt hiszem.
Mély levegőt vettem. - Már alig várom! - felnevettem, és kényelembe helyezkedtem mosolyogva. Ez érdekes lesz.