Csillag erdő

Látszott, hogy nem ért hozzá. Nem kezdtem el sorolni, hogy ez a fegyver erre meg erre jó. Nem akartam untatni a részletekkel. A fával szemben helyezkedtem el. Megfigyeltem a szélmozgást. Hm... Jobbról fúj, elég erősen ahhoz, hogy elsodorja a csillagokat. Könnyű tárgyak voltak igen nagy erővel. Leakasztottam a szíjról hármat. A tenyerembe fektettem és dobtam. A három penge szépen egymás alatt helyezkedett el pont a kör közepén. Aztán a törők jöttek. Most nem a közepét céloztam meg. A következő vonalra dobáltam őket. Ezeket nem készítettem ki előre. Kikaptam a szíjból és már repültek is. Közben egy apró nyulacska futott el a fák között. Az utolsó tőrt a többé mellé dobtam. Kikaptam a tokból a bolát és a nyúlra céloztam vele. Suhogva repült a kis állat után. Utolérte. Rátekeredett a lábára. Nem bírt tovább futni. Utána eredtem. Fölvettem. Lazítottam a kötésen, de nem engedtem el, hogy ne szaladjon el. Oda akartam adni Pennek. Mellé ültem majd az ölébe raktam az állatot.
- Érzed, hogy remeg? - Simohadtam meg a nyuszit.

Igyekeztem leplezni izgatottságomat, így át ahelyett hogy tátott szájjal néztem volna rá, harapdálni kezdtem alsó ajkam. Elkezdte.
Az egész olyan volt, mint egy 3D-s film. Mindent olyan tapasztalattal, és szívesen csinált, hogy az egészre aligha lehet mondani, hogy unalmas volt. Teljesen extázisba jöttem... és addig fel sem eszméltem, amíg az ölembe nem tett valami meleg, törékeny, apró dolgot.
Kérdésére bólintottam, majd leszedtem az állatkáról a szerszámot, és óvatosan a kezembe vettem. Orrát az enyémhez érintettem. Tágra nyílt, rémült szemekkel meredt az enyémbe. Letettem vissza az ölembe, és körbe fontam a karjaimmal, hogy megnyugodjon.
- Most már biztos vagyok benne, hogy képes vagy megvédeni. Ez nem volt semmi! - felnevettem. - Megtanítasz... meg tudsz tanítani az íjászatra? - kérdeztem ránézve. Így mellette totál eltörpült a tehetségem, és bénának is éreztem magam. Meg tök jó lett volna ha egykori álmom beteljesül... és ha a tanítás közben hozzám simul. Meg átölel "véletlenül". A bénaságot már meg sem kéne játszanom ahhoz, hogy folyton hozzám érjen, meg ilyesmi... ami alapvetően hátrány, de ilyen szemszögből jól hangzik.
Huh, ez beteges le kéne állnom. Hogy eltereljem gondolataimat az előbbi fantáziálásomról, cirógatni kezdtem a nyuszit.

Eloldozta a nyulacskát.
- Ha elszökik neked kell elkapnod. - Figyelmeztettem. Visszatettem a helyére a bolát. Szerettem amikor nevet. Szebben szólt mint a szél gyenge hársfajátéka. Íjászkodni szeretne?
- Persze megtudlak. De ne keseredj el ha nem fog menni. Fúj a szél így nehezebb lesz.
Fölálltam. Leszereltem magamról a cuccost, de mielőtt elpakoltam volna elővettem a tegezt. A vállamon átdobtam intettem Pennek, hogy jöhet.
- Kezdődjék az óra. - Mosolyogtam rá szélesen. A kesztyűt amit ilyenkor szoktam hordani most neki nyújtottam át. - Kicsit nagy lesz. - Valójában hatalmas lesz, de ez most nem számított. Segítettem rákötni lövőkezére a bőrt, hogy ha visszacsapódik az ideg ne csípje a bőrét.
- Gondolom valamit csak tudsz róla. - Hátranyúltam és előhúztam az íjat.
- Ne aggódj ha eltöröd akkor még megvan a harci íjam. Ez sokkal kisebb és pontatlanabb is, de gyakorlásnak megfelel. - Oda adtam neki a szerszámot. - Próbáld kihúzni ha nem megy akkor lazítok rajta.

Kíváncsi vagyok, mire vagyok képes. Igaz nem hiszem hogy elsőre királyul fog menni, de jó lenne.
- Valamit.. majd kiderül mennyit.. - felnevettem. Elengedtem az ideget, és a markolatban lévő erő eltűnt. A felszabaduló energia megindult a karokon keresztül a szarvakig. És onnan visszafelé a markolatig, mint egy hullámzó energia indult. Az íj vissza rúgott. A nyíl pedig... hát az erősen súrolta a fát, de valahol a bokorban kötött ki.
- Nem tudom eldönteni. Ez most béna volt, vagy kezdő létemre zseniális? - kérdeztem hunyorogva. Ez szuper volt. Olyan jó lehetett az ókorban élni, és harcolni... mint például a Narniában!
Felnéztem rá.

Pen egész jó lőtt.
- Nem mondanám zseniálisnak csak jónak. - Nevettem. Persze egyből mesterlövésznek kiálltja ki magát. - Próbáljuk meg még egyszer. Most segítek is. - Előhúztam egy új nyílt. Végét pedig az ideghez rögzítettem. Megmarkoltam a markolatot az nyílt pedig az öklömre helyeztem.
- Tedd a kezed a tenyerem alá. - Megfogtam apró kis kezét. - Fordulj ki! Ne szemből állj. Derekánál fogva közelebb húztam magamhoz. Másik kezemmel amivel nem az íjat fogtam fölemeltem könyökét. - Tartsd meg! - Hangom most már nem volt több suttogásnál. - Hunyd le az egyik szemed és célozz a bokor szélére. A szél majd úgy is beljebb sodorja. - Adtam az utasításokat. - Jó! Most húzd ki az ideget. - Megnéztem arcát. Minden idegszálával a feladatra összpontosított. Elengedtem és egy lépést hátráltam. - Most lőj!

- Hidd el, megtalálom a gyenge pontod! Biztos vagyok benne, hogy van valami, amiben te sem vagy tökéletes... - feleltem összeszűkített szemhéjakon keresztül, de a "szúrósszemekkelnézés" nem ment sokáig, mert akaratom ellenére is kitört belőlem újra a nevetés. Végül azt mondta, még egyszer próbáljam meg. Reméltem hogy jó lesz.
Kezemet az övé alá csúsztattam. Ég és föld. Talán az ilyen "erős" dolgok tényleg nem nekem valók. Aztán a derekamat is megfogta. Hajaj, emellett figyeljek?
Lecsuktam a szemem, és élveztem leheletének selymes simogatását a fülemen. Végül kinyitottam az egyik szemem, és végrehajtottam azt, amit mondott. Rám nézett, én pedig úgy csináltam, mint egy profi, és nem mint egy kezdő. Erősen koncentráltam. De amikor nem nézte az arcom, újra lecsuktam a szemem. Elhúzódott. Kinyitottam a szemem... Majd lőttem.
Döbbenten vettem észre, hogy a nyíl ott rezeg a fában. nem pont a közepén, de legalább benne van. És végre nem csak súrolta.
- Háh, most mond hogy nem vagyok Istennői! - nyújtottam rá a nyelvem örvendezve. - De azt hiszem ez sem lesz hobbim. Pedig tök jó... de fogalmam sincs, mi az, ami nekem való.

Pen nagyon ügyesen lőtt. Beletalált a fába. A céltáblán kívül volt, de nem kellett sok.
- Nagyon ügyes vagy. - Öletem át. - Rendben, mondom. - Vigyorogtam rá. - Nem vagy Istennői.
Hogy ne tudjon tiltakozni ajkaimat az övére tapasztottam. - Te mondtad, hogy mondjam. - Szakadtam el egy percre majd megint megcsókoltam.

- Nem vagyok? - kérdeztem tetetett szomorúsággal. - Igaz világéletemben egy csődtömeg voltam. Szerintem ez már nem jön le rólam. De Penny-nek lenni jó, még ha néha a plafonra tudnék mászni saját magamtól. El sem tudom képzelni más mit csinálna... - felnevettem. Ekkor megcsókolt.
- Most már tudom, te mit csinálnál... - ez jobb mint a falra mászni. Legalább is nekem jobban bejött. Mikor megint megcsókolt, a pokróc felé kezdtem tolni.
- Tudod, azt hittem, már csak remény marad az, hogy veled lehessek...

Kis beszéd zsák. Szerintem minden helyzetre van egy szövege amit előhúz a puttonyából. Észre vettem, hogy Pen a pokróc felé tolt minket. Nem tiltakoztam, hisz ha oda akar menni akkor úgy is oda fog jutni. Minden kívánsága teljesülni fog.
- Mindig a remény hal meg utoljára. De sokkal könnyebb lett volna minden ha ezt előbb tisztázzuk, de ez akkor nem illett volna bele a megalkotott világodba. - Mosolyogtam. és megint megcsókoltam. A pokróchoz érve ráültünk a takaróra.

Lefeküdtem a takaróra. Görcsbe rándult a gyomrom. Olyan nagyon közel volt, mint még soha. El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik!
- Szeretlek! - jelentettem ki meglepően határozottan, holott olyan ideges voltam, hogy azt hittem, itt ájulok el. Magamra húztam, hogy érezzem a teste melegét, a szárnyai cirógatását a karomon, a száját az enyémen.
- Nem akarom, hogy azért maradj velem, mert köt az eskü. Szeretném, ha élvezettel tennéd azt, amit elvállaltál...

- Én is szeretlek. Nagyon. Sajnálom, hogy most jöttem rá. - Kicsit testére húzott. Szorosan hozzá simultam. Közben nem hagyta ajkunk abba kellemes játékát. Egész testem mintha izzana. Fel kelt az én napom és most már nem csak a lelkemen uralkodó sötétség van.
- Úgy is tudnád ha csak azért lennék veled, mert köt az eskü. - Szárnyammal körül öleltem magunkat. Melegen is tartott minket és kellően takart a kíváncsi szemek elől. Kezemet a pólója alá csúsztattam majd oldalát kezdtem el csiklandozni. Ajkaimat elszakítottam egy kérdés erejéig.
- Biztos, hogy ezt akarod? Nem lenne túl korai? - Nem voltam biztos benne, hogy ez lesz a legjobb pillanat erre, hisz még csak most jöttünk össze. Hirtelen szerelem. Mondjuk melyik szerelem előre megfontolt? Szerintem olyan nem is létezik. - Ne értsd félre kívánlak, szuper lenne veled együtt lenni... - haboztam. Nem akartam visszautasítani Pent. Sőt az állt a legtávolabb tőlem. Nem akartam azt sem, hogy elszomorodjon miattam. Azt sem tudtam én mit akarok. Akartam, hogy megtörténjen, de nem akartam, hogy azt érezze muszáj neki. Akartam a testét kényeztetni, örömöt okozni neki, de nem akartam, hogy belülről szenvedjen. Ellentétes érzések jártak át. - ... gondolom úgy is tudod, hogy most nagyon zavarban vagyok. Az aurám most biztos céklavörös. - Feszültség oldónak mondtam ki ezt a mondatot, de csak annyit értem el vele, hogy még szerencsétlenebbek érzem magam, mint eddig.

Csikizésére hátam ívben megfeszült, és felkuncogtam.
- Mi lenne túl korai? - kaptam fel a fejem. Szex? Úristen! Erre még nem is gondoltam. Ajak harapdálva válaszoltam. - De előre gondoltál... - szemérmesen elmosolyodtam. Uh. Akartam. Jaj de nagyon akartam! Mást sem akartam, csak őt. Őt, mióta megjöttem.
- Cékla? - felnevettem. - Inkább vörös. Vörös, és rózsaszín...
Hát, igen. Gondolom az enyém sem lehet más. Szerelmes vagyok, a vágy, és a szenvedély pedig majd felemészt.
- Miért hiszed azt, hogy nem akarom? Miért gondolod azt, hogy az, amit érzek, csupán tini szerelem? És azt, hogy gyerek vagyok? Pici, törékeny kislány?
Ash is mindig úgy érezte, védtelen kicsiny lányka vagyok. Ebből már kezdett elegem lenni. Mostantól megtanulom, hogy ne piruljak el egyes helyzetekben.
Nadrágjával kezdtem babrálni, majd miután kigomboltam azt, levettem a pulóverem.

Megint jött a kérdéseivel. Ehhez a csajhoz kell ám türelem. Nem tudom, hogy gondolkodik, de szerintem három univerzumon megy keresztül mielőtt kimondaná a szavakat.
- Nem hiszem azt, hogy nem akarod csak megkérdeztem. Ki beszélt itt tini szerelemről? - Ráncoltam össze a homlokom. Már rég nem vagyunk tinik. - Kinőttük mi már a tinis korszakot. Nem gondolom rólad ezeket. Egy érett nő vagy akinek van szabad akarata és képes egyéni döntést hozni. Azért kérdeztem meg, hogy ne érezd úgy muszáj megtenned. Meg én sem vagyok biztos magamban. - Közben kigombolta a nadrágom. Levette pulcsiját. Nem tűnik bizonytalannak. Ajkaimmal a nyakát kezdtem el csókolni. Elképesztő vágy kerekedett el rajtam. Nem bírtam várni. Zsebemből előhalásztam egy kis pengét. Majd egy határozott mozdulattal levágtam Penelope Mintől a fölsőt.
- Hupsz, bocsi. - Gyermeki mosoly jelent meg rajtam, hogy ártatlannak tűnjek majd mosolyom ördögi vigyorrá változott. - Gondolom szeretnéd, ha ez egyben maradjon. - Dugtam a kés pengéjét melltartója pántjához. Kihúztam onnan majd a földbe szúrtam

Jhuj, ha most tényleg megtörténik, tuti befogom. Szegény Ash-el is mikor együtt voltam, csag fecsegtem idegességemben. De hát ami a szívemen, az a számon.
Mikor hirtelen előhúzott egy kést a zsebéből, tágra nyílt szemekkel meredtem rá.
- Ugye... nem... - de ekkor levágta rólam a ruhát. Felnevettem. Ez volt a legutolsó dolog, amire számítottam. Bár soha ki nem nézném belőle hogy megsebesítene.
- Szerintem édes mindegy... - szakítottam le magamról a melltartót. Egyrészt mert a bénázással csak rontottam volna a helyzeten.
Végül teljesen levettem róla a nadrágot. Ekkor szembesültem vele, mi is fog következni.
Korai lenne? Talán. Megbánnám? Nem.
Tenyeremet végighúztam a mellkasán levegőért kapkodva. Öröm járt át.

Látom nem csak nekem ment el az eszem. Pen letépte magáról a melltartót. Persze nem volt benne semmi rossz, sőt még egy elégedett morgás is kitört belőlem. A nadrág is lekerült közben rólam. Testemen remegés futott végig. Szárnyaim is bele remegtek. Egy apró toll hullott ki hatalmas szárnyamból. Felvettem majd elkezdtem vele csikizni Penelope hasát. Apró köröket írtam le köldökénél majd mellét is cirógatni kezdtem. Csípőmet közben az övének nyomtam és lágy ringatózásba kezdtem mire teste azonnal reagált. A tollat az ajkam váltotta fel. Végig csókoltam mellét majd visszafele haladva nyakát is leges legvégül pedig ajkait kezdtem el szívogatni. Kezemmel közben bőrével kezdett el játszani. Föl alá mozgott. Csikizte Pen derekát, hasát, combját. Most éppen Pen melleit masszíroztam. Abba hagytam csípőnk játékát. Kezemmel végig siklottam Pen felsőtestén. Belső combját kezdtem el simogatni. Ujjaim egyre feljebb vándoroltak lüktető központja felé. Fel és vissza fel és vissza. Penből közben nem is annyira halk sóhajok, néha sikkantások törtek fel.

Csikizni kezdett. De nem is akárhogy. Abba nem tudtam hagyni a nevetést. Imádtam. Minden csodálatos volt. Egy álmom vált valóra (na nem mintha olyan hosszú lenne a lista!).
Csípőmhöz dörgölőzött. Akaratlanul is megremegtem, és ennek semmi köze sem volt a télhez. Kívül-belül lángoltam. Ezt azt hiszem soha nem fogom elfelejteni. Teljesen lázba hozott.
Belekapaszkodtam, s a fokozódó gyönyörtől majdnem felforrt a testem. Felnyögtem... egész testemet kéj járta át.
Mikor ujjai levándoroltak érzékeny testrészemhez, felsikítottam. Mintha valami felrobbant volna bennem. Aztán, amikor már azt hittem ennél jobban nem szédülhetek, és nem lehet ennél varázslatosabb semmi, az érzés csak fokozódott. Körmein végigszántották a hátát és az oldalát. Teljesen tudatalatti állapotba kerültem. Sóhajtottam, majd kipattantak a szemeim. Egész testemben lüktettem.
- Ha a... ha alulra kerülsz. A szá-szárnyaid eltörnének...? - nyögtem.

Penelope kéjesen vonaglott alattam. Igen, Penelope Mint. Álmaim nője. A papnőm. Csak azért nem istennőm, mert már a törzsél letettem Artemisznek a hívői esküt. Mint más vallásban más istennél. Penből sikoly tört ki. Teste megfeszült a gyönyörtől. Arcomon elégedett és boldog mosoly terült szét. A "csendet" Pen kérdése törte meg. Nekem se volt már nagyon hangom. Rajtam is el elégedettség söpört végig. Gerincem mentén futkosott a hideg. Összpontosítottam a kérdésre. Nehezen tudtam rá figyelni. Pen mindenben lekötött, de össze szedtem magam. Szaggatottan válaszoltam.
- ... - Kinyitottam, hogy válaszoljak, de nem jött ki rajta hang. Nyeltem egy nagyot, mert teljesen kiszáradtam. A torkom is megköszörültem, hogy ne remegjen. - Nem, nem hiszem, hogy eltűrne, de nem tudok a hátamra feküdni. Olyan, mintha te úgy feküdnél a hasadon, hogy ott a kezed. - Válaszoltam kicsit rekedten. Aztán eszembe jutott valami. Ha Pen ezt szeretné akkor teljesítem kívánságát. Legördültem róla. Lemásztam a pokrócról, majd az egyik fához húztam. Visszamásztam. Hátamat félig meddig a fának vetettem. Nem zavart, hogy a fa kérge belém áll és fölsérti a fájdalmat. Pen körmei amúgy és már felkarcolták bőrömet. Nem fájt, sőt jól esett.
Magamhoz húztam majd érzékien a fülébe búgtam.
- Karmolj belém had fájjon. - Markoltam feszes fenekébe bátorítóan.

Már nem is emlékszem hogy, de egyik pillanatról a másikra már állva voltunk, és nem a pokrócon. Ahhoz, hogy még közelebb kerülhessek hozzá, akaratlanul is meg kellett karmolnom, mert máshogy nem tudtam közelebb húzni.. holott már szinte egy hajszál se fért volna közénk.
Semmi sem jutott eszembe. Semmi szó. Semmi. Hangunk is csak akkor hallatszott, amikor felnyögtünk, vagy éppen amikor nem csak gondolatban, hanem halkan is felnyögtem, hogy ne hagyja abba. 3, 2, 1... újra felsikítottam, majd szédülni kezdtem. Mellkasára hajoltam. Leírhatatlan gyönyörűség járta át a testem. Mintha valami fal átszakadt volna, és most minden egyes porcikámat kéj járná át. Kezemmel combja belső oldalát kezdtem simogatni lassan, érzékien. Csak ne szakadna vége ennek a pillanatnak, vagy ha mégis, had múljak el én is vele! A csúcsra értem.
Hatalmasat sóhajtottam. Az egész testem bizsergett és lüktetett mint még soha. Többet kaptam, mint amit megérdemeltem volna. Sokkal többet.

Testünk egybe forrt. Penből kitört egy hangos sikoly. Ő már a csúcson volt nekem meg, viszont még mindig nem volt elég csodálatos teste.
- Szeretem amikor sikítasz. Kellemes a hangod. - Mosolyogtam. Megtörtem a csendet. Most már én is elértem beteljesedésemet. Megfogtam Pen kezét amivel a combomat simogatta. Apró csókolt leheltem tenyerére. Össze fontam ujjaink. Ő rám borult. Így feküdtünk. Szárnyamat magunkra borítottam, hogy ne fázzunk. Éreztem tollaimon puha bőrét. Majd lassan elkezdtem mozgatni szárnyamat. A tollaimmal simogattam. Sokkal intenzívebb volt az érzés mintha a kezemmel cirógatnám.
- Szeretlek! Mindennél jobban. - Pusziltam meg feje búbját.

Minden egyszerűbb volt, mint vártam: összeillettünk, mint egy kirakós két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást. Ez titokban nagy elégedettséggel töltött el. Testileg ugyanannyira passzoltunk, mint minden más szempontból. A tűz és víz valahogy úgy létezett együtt, hogy nem oltotta ki egymást. Újabb bizonyíték arra, hogy hozzá tartozom.
- Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá... - erőtlenül felnevettem. Mik eszembe nem jutnak! - Szeretlek. Mindennél jobban!
Mély levegőt vettem. Igazán csak most tudatosult bennem, hogy: A sok aggodalom, sírás, düh, féltékenység nem volt hiábavaló a bál után. Mert megérte. Mert teljesült az, amire vágytam - hogy szeressen. És most nem testvéri szeretetre gondolok. Sőt! Most történt meg az, ami örökre az elmémbe lesz égetve, felejthetetlenül, megbánhatatlanul.
Újra felkuncogtam halkan. Hogy min? Már magam sem tudom. Minden kellemes volt, örömteli, és olyan jó volt a hangulatom, hogy egyszerűen nem tudtam nem nevetni. Vagy legalább is nem vigyorogni.
S mielőtt félre értette volna a dolgokat, a kezemet a hátára simítottam, hogy átöleljem. Csupa levél volt, hó s néhány letört kéreg darab is hozzá ragadt. Enyhén vérzett is tőlem. Tágra nyílt szemekkel húztam el a pokróc felé.
- Kis mazochista... - forgattam a szemem mosolyogva.

Pen nekem dőlt. Éreztem teste melegét, egyenletes lélegzését, szíve lüktetését, boldogságát, örömét, éreztem az arcán szétterülő mosolyt, a köztünk lévő harmóniát, minden rezdülését. Hallottam szuszogását, nevetését, mozdulatlanságát, szavait.
- Ha legközelebb nem vennélek észre kérlek sétálj el előttem még egyszer. - mosolyodtam el én is. Arcomról lemoshatatlan volt a vigyor. Pen átölelt. Éreztem hátamon kezét, éreztem ahogy végig simít felhorzsolt bőrömön, ahogy vérem a kezére tapad. Mosolyogva forgatag csodálatosan ragyogó szemeit.
- Mintha nem te okoztad volna a sérüléseim. - Csókoltam meg szerelmesen. - Amúgy is. Van ennél nekem nagyobb hegem ami sokkal jobban vérzett. Magamhoz vontam. Kezemmel selymes hajába túrtam. Ismét alattam volt. Megint nyakát csókoltam. Lemásztam róla. Oldalamra feküdtem. Pen velem szemben. Összefűztem ujjaink és csodáltam. Nagy barna tenyeremben elveszik az ő apró hófehér kézfeje. Puha bőre ellentéte az én kérges, kiszáradt bőrömnek.
- Úgy érzem mi vagyunk Jin és Jang. Ellentétei, kiegészítői, egymásnak. Nem tudnak egymás nélkül létezni. - Továbbra is az összekulcsolódó ujjainkat néztem. Tekintetem átvándorolt tökéletes arcára. Igyekeztem miden vonását a tudatomba vésni, hogy ez a kép soha ne vesszen el.

Sosem gondoltam volna hogy ha kijövök az erdőbe, vagy lemegyek az udvarra, itt kötök ki. Mintha... mintha véletlen szerencse lenne. Jó értelemben.
Miután elhúzódott vettem észre, hogy mind a kettőnk ajka fel van püffedve. Hüm... és zsibbadt is. Nevetve feküdtem a hátamra. Kezdtem fázni, hogy így a hóban nem volt rajtam semmi ruha..
- Mindig olyanokat mondasz, amivel meglepsz. Például ez a Jing-Jang hasonlat is most... -felnevettem. Sosem hallottam még semmi h*lyeséget a szájából - jutott eszembe.
- Egyszer majd elviszel engem a családodhoz? - vontam fel a szemöldököm. Még mindig engem nézett. Elmosolyodtam. Azóta le sem veszi rólam a szemem, hogy az udvaron találkoztunk. Mondjuk nem mintha én le bírnám szakítani a tekintetem róla. Nem csak a szárnya miatt volt különös. Az egész énje magával ragadott, mint valami mágnes, s noha néha felkapcsolt a láthatatlan vészcsengőm, akkor sem teszek az ellen, hogy velem legyen. Mert nem akarok.
- Mi lenne, ha... - csücsörítettem elgondolkodva. - Ha elmennénk az itteni moziba?
Elengedtem a kezét, és féloldalról vetettem egy pillantást a sebeire. Úgy látszik tényleg nagyon nem tudtam uralkodni magamon. De jól volt. És megmarad. Márpedig ez a lényeg.
Felhúzódtam a ruháimért nyúlva.

Uhh... hát most nem tudom milyen fejet vághattam, de biztos nem a boldogság volt az első amit megállapítottak róla. Család... hát van családom, de nem tudom, hogy vissza akarok e menni, de nem hagyhatom csak úgy figyelmen kívül a kérdést, hisz akkor csak fölkeltem az érdeklődését.
- Egyszer lehet, hogy elviszlek... - éreztem, hogy ott tátong a "de" a végén. Nem hagyhatom így abba - ... de nem olyanok, mint máshol. Van konkrétan családom is, de ugyan úgy a családom a törzs is. - megvakartam a fejem, hát ezt, hogy magyarázzam el neki? - ez elég bonyolult, de majd egyszer írhatok nekik levelet. - Azt hittem felrobbanok a tátongó mondatvégektől, de nem most akartam elmondani. El sem akartam mondani neki, de muszáj lesz.
- Az lenne, hogy elmennénk. - Mosolyogtam. Fölálltam, fölöltöztem, össze szedtem a cuccom és már mentünk is.

//Mozi//

Láttam rajta hogy ez a téma nem tartozik a "kedvencek" közé. Miközben beszélt, jobban mondva dadogott zavartan, felöltöztem, és felhúztam őt is. Szembe álltam vele.
- Oké, ne erőltessük a témát. Majd lesz ahogy lesz. Tiszteletben tartom a döntésed, ha nem is találkozom velük, mert így döntesz. Szerintem te sem akarod látni az én anyumat. Fejvesztve rohannál vissza ide, az első öt perc után! - felnevettem, és adtam egy puszit az arcára. Elképzeltem, hogy szegény Awakened ott áll az ajtóban, miközben anyám nem tudja eldönteni, hogy örüljön-e mert a lánya megtalálta a nagy Ő-t, vagy sikítson, mert az illető nem éppen mindennapi. Emlékszem, amikor önfeledten sikítoztam neki a telefonba, hogy lesz kísérőm a bálra, és hogy lehet hogy ez az egész nem csak barátság lesz köztünk, mire azt mondta, hogy "oké, de ne hívj ha összetörte a szíved. Én mondom lányom, lehetetlen, hogy ebből komoly kapcsolat lesz". Na már inkább be sem vallom neki, hogy tényleg lapátra ejtett. De hát most itt tündököl mellettem teljes pompájában!!
- Ö, induljunk! - jelentettem ki, és kézen fogva elindultunk. Kicsit elgondolkodtam.

//MoonStone Áruház/Mozi//