Név: Herzschlag
Becenév: Lori
Kor: 17
Nem: Nő
Lakhely: Kollégium
Faj: Félvér (Ember – Sas)
Jellem:
Nem vagyok a szavak embere, általában inkább csendben figyelem a körülöttem lévőket. Szeretek egyedül lenni, árnyékként meghúzódni. Szokták mondani, hogy mulatságos vagyok, és okos, de vannak, akik szimplán csak őrültnek neveznek, vagy hibbantnak. S noha a külsőm nem éppen átlagos, és emiatt sokszor ki is rekesztenek, úgy vélem, nem vagyok valami mazoista, érvagdosó, pesszimista személy. Nem vonzódom mániákusan a halálhoz, és nem is keresem azt, csak egyszerűen sztoikus nyugalommal tekintek rá – emellett nem Istenítem Lucifert, és hívő vagyok. Kedvenc szimbólumaim egyike a kereszt, no meg a pók.
Igazából barátságos vagyok és őszinte, minden szavamat megválogatom, mielőtt megszólalok.
Kinézet:
Hosszú, fekete, sima hajam, acélkék szemeim, és halvány, sima bőröm van . Átlagos a magasságom, és kicsivel vékonyabb vagyok mint az átlag, de attól még csinos az alakom.
Hobbi/kedvenc dolgai:
Szeretek fényképeket készíteni, mert mindenben látok különlegességet, akár egy egyszerű tárgyban is. Emellett egy időben az auralátással és a csakrákkal is foglalkoztam, és annyira érdekeltek, hogy tanulásuk már-már hobbimmá vált. Hiszek a misztikus dolgokban, és abban, hogy egyszer majd én is el fogom tanulni eme képesség rejtelmeit.
Múlt:
- Szeretek dark lenni és szeretem a dark embereket! Sokkal érzékenyebbek vagyunk, és nagy hatással vagyunk egymásra. Bár elég sokan megnéznek a 'feketeségem' miatt, és valószínűleg vagy nem tetszik nekik, vagy túl feltűnő vagyok, én szeretem ezt, és amióta ilyen vagyok, sok dolgot másképp látok, azt hiszem igazságosabban. Szépnek látom a dark embereket. Mások, mint a többiek… – magyaráztam húgomnak, miután megkérdezte, miért nem hallgatok anyára, és válok normálissá.
- Tudod, az jó, ha van az embernek személyisége. Emiatt nem kéne lenézni másokat. Szerintem jó dolog, ha az ember felvállalja azt, ami. Én ilyen vagyok. Nem fogok mások kedvéért megváltozni!
Tesóm mit sem értve válaszomból hevesen bólogatott. Legyintettem kezemmel. Semmi értelme kiselőadást tartanom.
Kikászálódtam húgom ágyából, és átmentem a szobámba.
*Napok múlva*
Dühös voltam. Hogy lehetnek ennyire érthetetlenek?A villa a szoba másik oldaláig elrepült. Húgom a hasát fogva kacarászott.
- Még egyszeeeer! Lori, légysziiiii!
- Nem lesz itt semmiféle műsor. Lori, a szobádba, most!
Engedelmesen, dühtől elködösült elmével felálltam. Már megint…
- Ezer örömmel! Csak azt nem értem, hogy lehettek ennyire szűk látókörűek!
Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. Utáltam, amikor ilyenek. Attól még hogy anyámé egy egész szépségszalon, nem kell máris a külsőm miatt cukkolni. Nem akarok pláza cica lenni. Soha nem fogok a sznobok közé tartozni, akik minden szabadidejükben cicomázzák magukat. Minden nap minden percében csak azt hallgatom, mennyire szép lennék panda smink nélkül.
Apum már nem él. Körülbelül két éve halt meg… hogy miben? Fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy ez az esemény még jobban megváltoztatta az életem. Hogy miért? Erre is van válaszom:
A „másságom” miatt anyumat sokszor leboszorkányozták, és meg nem tudom számolni, hányszor vágták a fejemhez hogy én öltem meg apámat, mert belém költözött a sátán.
Tulajdonképpen ez nyomasztó, bár egyben vicces is. Féltek tőlem, mert elhitték azt a sok zagyvaságot, amit minden bizonyíték nélkül elterjesztettek puszta unalomból.
Egy ideig anyum tűrte azt hogy miattam nincsenek barátnői, és hogy húgomat is kerülik akárhová költöztünk, de egyik nap azt mondta, hogy vagy változzak meg, vagy költözzek el. Szerintem ez túlzás volt, de nem dobom el a személyiségem néhány unatkozó öreg miatt.
Húgom napokig zokogott engem ölelgetve, s már-már könyörögve, hogy ne menjek el.
Átváltozás:
Mindenki egy ritmusra mozgott a zenével.
Lassú, szenvedélyes – kicsapongó, vad – megint lassú.
Nem voltam az ilyen „túl közeli” táncok híve, így inkább csak hátul meghúzódva élveztem a koncert dallamait.
A gót bandánkból (mert miután anyám szimpla nemességgel kijelentette, hogy nem tűr meg maga mellett hozzájuk szegődtem), mindenki táncolt.
Csak én álltam ott magamban, és ezt kezdtem unni.
Végül a zene felgyorsult, én pedig a többiekkel együtt elengedtem magam. Minden feledésbe látszott merülni. Aggodalmak, bűntudat, feszültség.
Mondjuk ez nem csak a Korn koncert zenéjének volt köszönhető, hanem az LSD-nek is, amit rám tukmáltak társaim mondván, hogy „lebegni fogok, és szép dolgokat látok majd”.
És tényleg úgy éreztem, hogy repülök. Mikor kinyitottam a szemem, megdöbbentem. Először azt hittem, hogy talán tényleg nagyon beszívtam, de utána kezdtem elhinni, hogy ez több mint képzelődés. Repültem.
Mára már otthagytam a bandát. Egyrészt mert kiközösítettek, amiért nem vagyok teljesen ember, másrészt mert már elegem volt abból, hogy én vagyok az, akit folyton lenéznek. Utáltam egyedül lenni.
Annak érdekében, hogy új életet kezdjek barátokkal, egy kicsiny város kollégiumába mentem. Tanulok, barátkozom, esetleg szerelmes leszek – persze ez mind csak remény. Remény, hogy beilleszkedhessek.
( Herzschlag gyermekkorában gyermekbénulás áldozatává vált, ami miatt bal kezét mai napig nem tudja rendesen használni. Félvérsége és bal keze miatt nem tud sokáig, kitartóan repülni.)
Képek rólam:
X;X;X
Becenév: Lori
Kor: 17
Nem: Nő
Lakhely: Kollégium
Faj: Félvér (Ember – Sas)
Jellem:
Nem vagyok a szavak embere, általában inkább csendben figyelem a körülöttem lévőket. Szeretek egyedül lenni, árnyékként meghúzódni. Szokták mondani, hogy mulatságos vagyok, és okos, de vannak, akik szimplán csak őrültnek neveznek, vagy hibbantnak. S noha a külsőm nem éppen átlagos, és emiatt sokszor ki is rekesztenek, úgy vélem, nem vagyok valami mazoista, érvagdosó, pesszimista személy. Nem vonzódom mániákusan a halálhoz, és nem is keresem azt, csak egyszerűen sztoikus nyugalommal tekintek rá – emellett nem Istenítem Lucifert, és hívő vagyok. Kedvenc szimbólumaim egyike a kereszt, no meg a pók.
Igazából barátságos vagyok és őszinte, minden szavamat megválogatom, mielőtt megszólalok.
Kinézet:
Hosszú, fekete, sima hajam, acélkék szemeim, és halvány, sima bőröm van . Átlagos a magasságom, és kicsivel vékonyabb vagyok mint az átlag, de attól még csinos az alakom.
Hobbi/kedvenc dolgai:
Szeretek fényképeket készíteni, mert mindenben látok különlegességet, akár egy egyszerű tárgyban is. Emellett egy időben az auralátással és a csakrákkal is foglalkoztam, és annyira érdekeltek, hogy tanulásuk már-már hobbimmá vált. Hiszek a misztikus dolgokban, és abban, hogy egyszer majd én is el fogom tanulni eme képesség rejtelmeit.
Múlt:
- Szeretek dark lenni és szeretem a dark embereket! Sokkal érzékenyebbek vagyunk, és nagy hatással vagyunk egymásra. Bár elég sokan megnéznek a 'feketeségem' miatt, és valószínűleg vagy nem tetszik nekik, vagy túl feltűnő vagyok, én szeretem ezt, és amióta ilyen vagyok, sok dolgot másképp látok, azt hiszem igazságosabban. Szépnek látom a dark embereket. Mások, mint a többiek… – magyaráztam húgomnak, miután megkérdezte, miért nem hallgatok anyára, és válok normálissá.
- Tudod, az jó, ha van az embernek személyisége. Emiatt nem kéne lenézni másokat. Szerintem jó dolog, ha az ember felvállalja azt, ami. Én ilyen vagyok. Nem fogok mások kedvéért megváltozni!
Tesóm mit sem értve válaszomból hevesen bólogatott. Legyintettem kezemmel. Semmi értelme kiselőadást tartanom.
Kikászálódtam húgom ágyából, és átmentem a szobámba.
*Napok múlva*
Dühös voltam. Hogy lehetnek ennyire érthetetlenek?A villa a szoba másik oldaláig elrepült. Húgom a hasát fogva kacarászott.
- Még egyszeeeer! Lori, légysziiiii!
- Nem lesz itt semmiféle műsor. Lori, a szobádba, most!
Engedelmesen, dühtől elködösült elmével felálltam. Már megint…
- Ezer örömmel! Csak azt nem értem, hogy lehettek ennyire szűk látókörűek!
Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. Utáltam, amikor ilyenek. Attól még hogy anyámé egy egész szépségszalon, nem kell máris a külsőm miatt cukkolni. Nem akarok pláza cica lenni. Soha nem fogok a sznobok közé tartozni, akik minden szabadidejükben cicomázzák magukat. Minden nap minden percében csak azt hallgatom, mennyire szép lennék panda smink nélkül.
Apum már nem él. Körülbelül két éve halt meg… hogy miben? Fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy ez az esemény még jobban megváltoztatta az életem. Hogy miért? Erre is van válaszom:
A „másságom” miatt anyumat sokszor leboszorkányozták, és meg nem tudom számolni, hányszor vágták a fejemhez hogy én öltem meg apámat, mert belém költözött a sátán.
Tulajdonképpen ez nyomasztó, bár egyben vicces is. Féltek tőlem, mert elhitték azt a sok zagyvaságot, amit minden bizonyíték nélkül elterjesztettek puszta unalomból.
Egy ideig anyum tűrte azt hogy miattam nincsenek barátnői, és hogy húgomat is kerülik akárhová költöztünk, de egyik nap azt mondta, hogy vagy változzak meg, vagy költözzek el. Szerintem ez túlzás volt, de nem dobom el a személyiségem néhány unatkozó öreg miatt.
Húgom napokig zokogott engem ölelgetve, s már-már könyörögve, hogy ne menjek el.
Átváltozás:
Mindenki egy ritmusra mozgott a zenével.
Lassú, szenvedélyes – kicsapongó, vad – megint lassú.
Nem voltam az ilyen „túl közeli” táncok híve, így inkább csak hátul meghúzódva élveztem a koncert dallamait.
A gót bandánkból (mert miután anyám szimpla nemességgel kijelentette, hogy nem tűr meg maga mellett hozzájuk szegődtem), mindenki táncolt.
Csak én álltam ott magamban, és ezt kezdtem unni.
Végül a zene felgyorsult, én pedig a többiekkel együtt elengedtem magam. Minden feledésbe látszott merülni. Aggodalmak, bűntudat, feszültség.
Mondjuk ez nem csak a Korn koncert zenéjének volt köszönhető, hanem az LSD-nek is, amit rám tukmáltak társaim mondván, hogy „lebegni fogok, és szép dolgokat látok majd”.
És tényleg úgy éreztem, hogy repülök. Mikor kinyitottam a szemem, megdöbbentem. Először azt hittem, hogy talán tényleg nagyon beszívtam, de utána kezdtem elhinni, hogy ez több mint képzelődés. Repültem.
Mára már otthagytam a bandát. Egyrészt mert kiközösítettek, amiért nem vagyok teljesen ember, másrészt mert már elegem volt abból, hogy én vagyok az, akit folyton lenéznek. Utáltam egyedül lenni.
Annak érdekében, hogy új életet kezdjek barátokkal, egy kicsiny város kollégiumába mentem. Tanulok, barátkozom, esetleg szerelmes leszek – persze ez mind csak remény. Remény, hogy beilleszkedhessek.
( Herzschlag gyermekkorában gyermekbénulás áldozatává vált, ami miatt bal kezét mai napig nem tudja rendesen használni. Félvérsége és bal keze miatt nem tud sokáig, kitartóan repülni.)
Képek rólam:
X;X;X
