Az iskola Udvara.

- Színésznek kéne menned dráma királylány. - Forgattam meg a szeme, de közben mosolyogtam.
- Szóval a hölgynek kékülnek az ajkai? Hm.. ez egy nagy gond. Meg kell néznem közelebbről.
Mellé térdeltem és segítettem neki fölülni. Letöröltem arcáról a havat. - így sokkal jobban nézel ki. Mosolyogtam rá. - Tényleg kékül az ajkad. Még a végén lila lesz. Fel kellene melegíteni. A füled is igen piros. Nem ártana egy sapka. - Megfogtam az arcát. A kezem nem volt sokkal melegebb, de valamit csak számít. Közelebb hajoltam hozzá. Lori becsukta a szemét és egy kicsit csücsörített is. Arcomon éreztem a lélegzetét. Ajkam mosolyra görbült. - Most azt hiszed megfoglak csókolni? - Vissza húztam az arcom és elengedtem az arcát.

- Reménykedtem... - suttogtam, miközben nem tudtam eldönteni, hogy most mosolyogjak huncutságán, vagy inkább csalódott legyek a huncutsága miatt. Végül egy félmosoly kíséretében felálltam, mert már annyira fázott a fenekem és a combom is, hogy teljesen lezsibbadt, és már-már azt sem éreztem volna, ha elesek.
- Most azt hiszed, meghátrálok? - kérdeztem úgy, mint ő a csókos szituációkor, és...
... tudom hogy gonoszság volt tőlem, de elgáncsoltam, persze nem úgy mint valami szadista idióta, csak lazán, mire egy jókora hókupacban landolt.
- Ezt, mert neked még pirosak az ajkaid, mert az arcomba szórtad a havat, és mert voltál olyan szemtelen, hogy hagytad, hogy tovább kéküljön a szám!
Felnevettem, majd odamentem hozzá, a kezemet nyújtva, hogy felsegítsem.

Nagyon jól szórakoztam magamban. Mikor ő is felállt én is kiegyenesedtem. Aztán valami történt. Ütés a bokámon.... Nincs talaj.... Dőlők.... Hideg, de puha. Anyám hát ez elgáncsolt. Gonoszan fölnevettem. Gondoltam ennyi elég volt a játékból ezért, nem rántottam vissza. Elfogadtam a felém nyújtott kezet. Föltápászkodtam. Nem engedtem el a kezét. Sejtelmesen közelebb léptem hozzá.
- Akkor megengeded, hogy jóvátegyem hibáimat? - Néztem rá ártatlanul. Annyira szép a szeme. Nem keltve benne tovább reményeket kézen fogva indultunk el a kolesz felé.
- Mit szólnál egy zuhanyhoz a szobámban?

Mikor ártatlanul rám nézett, azt hittem hogy.. szóval megcsókol - vagy esetleg ellök. Már magamban minden eshetőségre felkészültem, amikor benyögte, hogy talán menjünk fel hozzá. Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés. Biztos hogy nem ilyen reakcióra várt.. de hát na. Nem rajta nevettem, nem is az ötleten, tulajdonképpen magamon.
Lenéztem összekulcsolt kezeinkre, majd bólintottam. A nevetést mosolygásra váltottam.
Aztán válasz helyett megcsókoltam. Lehet túl szenvedélyesre sikeredett, de egyszerűen bántam, hogy annyira idióta voltam a kávézóban.
- Menjünk..

Fent a fiú kollégiumban megálltunk a hármas szoba előtt. Már épp nyitni készült volna be Thomas, amikor a kezemmel leszedtem az övét a kilincsről.
- Vannak bent... - suttogtam. Nevetés és beszélgetés szűrődött ki. Vállat vonva unszoltam tovább a folyosón a srácot.
- Menjünk az enyémbe.

//Lány kollégium/5-ös szoba//

Felnevetett. Ez a csaj. Mindig meglep. Felhúztam a szemöldökömet, de nem foglalkoztam vele. Majd csak lesz valami. Bólintott. Nevetése csillapodót majd mosoly jelent meg az arcán. A kedvenc mosolyom. Huncut és még is ártatlan és azok a gödröcskék... Hirtelen az arc közeledett hozzám majd ajkait az én ajkamon éreztem. Hevesen megcsókolt amire én azonnal reagáltam. Teljesen ledöbbentem amit persze neki nem mutattam ki. Beakartam nyitni a szobába amikor Lori megfogta a záron lévő kezem. Közölte, hogy vannak bent. Az a vén kujon szobatársam. Remélem nem a húgommal etyepetyél.
//Lánykollégium 5-ös szoba//

Jön egy új ember lány. Szökött a drága. Egyre több az olyan diák aki menekül valami elől. Érzem, hogy valami készülődik, de nem tudom mi. Pedig valami történni fog. A parkoló felöli kapuhoz sétáltam. Meg is jött. Mikor közelebb ért üdvözöltem.
- Üdvözöllek a Moon Dale Akadémián Christina Dother! - Nagyon érdekesnek tartottam az élettörténetét. Annyi mindenen ment keresztül. Vajon milyen lesz a szeméyisége? Elutasító? Vagy esetleg ilyedős? Mindegy is. Most hagyom érvényesülni mielőtt kikérdezem.

Az udvaron lépdeltem amikor egy maszkos figura lépett elém. Még a nevemet is tudta! Pislogtam párat majd fenntartva jó kislányos énem kedvesen mosolyodtam. - Hű ez aztán a fogadtatás! - jegyzetem meg. - Nem kell bemutatkoznom mivel a nevemet már tudja, de én is üdvözlöm Mr.... - nyújtottam felé kezemet várva, hogy megmondja nevét. Válla felett az udvart néztem és csalódottan vettem észre, hogy teljesen üres. - Mindig üres? - kérdeztem nagy csalódottsággal a hangomban. - Kellemes itt az idő, ha azt vesszük, hogy én honnan jöttem.- már éppen nagyon belemerültem volna a fecsegésbe amikor annak a kis önkontrollomnak hála sikerült befognom szám.
- Bocs, hogy ennyit beszélek... megszokás. - néztem szégyenlősen le a földre.

- Ne zavartasd magad. Igazából nagyon érdekesnek találom a helyzeted.. - Na de nem kezeljük úgy a vendéget, mint a kisérleti nyulat. - Igan, sajnos az udvar egyre üresebb. Mindenki elvan foglalva...khm.. hogy fogalmazzam? A másikkal. - Kulcsoltam össze az ujjaimat mellkasom előtt.

- Érdekesnek? Még is miért? - kaptam fel fejem. Azonkívül, hogy úgymond egy szökevények számítok nem mondanám érdekesnek a helyzetem. - A másikkal? - ismét lehajtottam fejem, hogy elrejtsem azt a pajzán vigyort ami most jelent meg arcomon. - Ohh szóval tiltja a szabályzat a közelebbi testi kapcsolat lére jöttét? Nagyon helyes! - inkább f*szság. Gondoltam magamban. Ha valaki d*gni akar úgy sem fogja senki azt megakadályozni. - Meg tudná mutatni a szobám? - kérdeztem miközben levettem fejemről kalapom és megfordítottam, hogy a hó ami eddig ráesett lehulljon róla. Miután végzetem ismét fejemre helyeztem mintha valami értékes korona lenne amit oly nagy beccsel viselnek az uralkodók.

- Mert nem gondoltam, hogy egy hat évesen elrabolt kislányból ennyire szemtelen hölgy lesz. Amúgy csak Fantom. Semmi Mr. meg egyéb fölösleges udvariassági forma. Nyugodtan tegezzél is. - Felnevettem. - Nem, nincsen megtiltva csak a nyilvános ez miatt nem kell aggódnod. hallottam, hogy ilyen híreket terjesztenek, de nagyon alaptalan. Abszólut nem figyelnek a tanárok. - Elképesztő. Persze helyesnek találja. Diákok azt hiszik nem vesszünk észre semmit. Megforgadtam a szemem.
- Meg tudnám mutatni, de nem jelenti azt, hogy meg is akarom. - Tisztáztam egy vigyorral.

- Ohh szóval maga ilyen jól ismer? Ez azt jelenti a jelentkezési anyagom töviről hegyiről átfutotta hacsak nem valami csodabogár aki egy jósgömbön keresztül látja a dolgokat. Szemtelen? Én?! - színleltem a felháborodottságot. - Tudja.. tudja... - itt elcsuklott a hangom és pár könnycsepp gördült le arcomon. Meglepett arcán felnevettem. - Na látja még nem ismer, de talán lesz rá majd alkalma. Ugye milyen jó színésznő vagyok?
- Akkor tegezlek. - közöltem vele. - Nyilvános szex? Á az nem az én műfajom. - nyugtatta meg a Fantomot mielőtt bármi rosszat is feltételezne rólam. - Szóval most rosszul kéne érezzem magam?- céloztam arra mikor közölte, hogy nincs kedve megmutatni a szobám. - Megoldom én egyedül is. Hát akkor by by. - köszöntem el és mikor elhaladtam mellette egy nagyot sóztam a hátsójára. - Hmm feszes. - azzal beléptem egy nagy épületbe amit a kollégiumnak hittem.
// Lány Kollégium/ 6-os szoba//

- Pontosan, de nem csak a jelentkezési anyagodat. Többet tudok, mint ami a kis füzetedben megvan írva. - Arcáról könnyek gördültek el. Meglepődtem ezen a reakción. Most meg miért kezd el nekem nyüszögni. Majd neki állt nevetni. Én is elmosolyodtam.
- Tény, hogy nem ismerlek, de megakarlak. Elismerem, hogy remek színész vagy. - Biccentem kijelentésén. Tegezzen csak nyugodtan. - Persze nem a tied. - Csináltam egy feltűnő szemforgatást. Mondanom se kell, hogy a következő mozdulatsoron teljesen lefagytam. Szemeim hatalmasra tágultak. Le esett állal néztem magam elé. Megráztam a fejem, hogy észhez térjek. A hóban egy apró csillogó tárgyat pillantottam meg. Lehajoltam, hogy fölvegyem. Egy öngyújtó volt az. Christina után mentem, hogy ezt át adjam neki. Közben az a fura jelenet járt a fejemben.

//LK 6/

Huu szerencsére Hekaté nem volt sokat ezen a világon, de ahogy észre vettem a mester nem örült annak amit talált. Tervez valamit ami engem nagyon nyomaszt. Állandóan azokat az ősi könyveket olvassa aminek a szövegét se értem. Most viszont feladatot kaptam amit teljesítenem kell. Ki kell díszítenem a sulit egy másik lánnyal.

Úgy viharzottam ki az udvarra mintha legalábbis üldöztek volna. Észre se vettem, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. De hát miért siettem ki ennyire? Áááhh.. még én se tudtam. Volt kint egy lány aki nem úgy nézett ki ment mi ( a "mi" szócska alatt a normálisakat értem.) hanem teljesen máshogy. Tudtam, hogy ki kell díszítenem az udvart égőkkel és egy pillanatra azt hittem, hogy vele. Aztán nem hittem azt, aztán megint az hittem.. Inkább úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle.
- Szia. Kristin vagyok, de csak Betty-nek hívj kérlek. Te vagy az a csaj akivel fel kell díszítenem az udvart?- bombáztam meg őt ezekkel a mondatokkal, bár nem tudtam eldönteni, hogy értette amit mondok vagy nem, mivel úgy hadartam, hogy még én se tudtam mi a fr@ncot mondtam neki.

Egy csaj jött oda hozzám igen nagy lendülettel.
- Igen. Szia Betty! Ceres vagyok. Az égőket a.... jujj elfelejtettem... a karámban... nem, nem - ráztam meg a fejem. - karma.... ez így sem jó. - Egyik kezemmel csettintettem míg a másikkal a fejemet fogtam. - Heuréka! A kamrában van. - Kiáltottam fel boldogan. - Csak égőket kaptunk, de azt mondták ha van még ötletünk bármit hozzá rakhatunk és nem kötelező kitenni az összeset. - Nyögtem ki nagy nehezen a választ,

Ez a csaj NAGYON furcsa volt. A felét nem értettem mit hadovál nekem, de végre kibökte a válasz én pedig egy kicsit örültem annak, hogy nem kész idióta a csaj. A neve engem egy müzliszelet nevére emlékeztetett, de nem mondtam ki hangosa. Az kéne nekem, hogy valakit megbántsak.
- Ööö... rendben. Akkor elmegyünk értük?- kérdeztem tőle, de én már el is indultam. Mivel 1. fáztam 2. majd szétestem a fáradságtól és végül 3. nagyon éhes voltam. Mikor az égőkkel a kezünkben visszatértünk az udvarra nagyot sóhajtottam. Azt se tudtam, hogy hol és hogyan kezdjünk neki. Odamentem az egyik fához és felmásztam rá. Ráültem az egyik stabil faágra és csendesen elkezdtem díszíteni. Egyszer majdnem fejjel leestem a fáról, de mikor visszakúsztam, hangosan elkezdtem saját magamon nevetni. Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen, drága Betty? Kérdeztem magamtól, de a belső hang nem válaszolt csak hangosan hahotázott. Végül ránéztem Ceresre.
- Láthatólag más vagy mint a többiek. Mesélj róla egy kicsit.

Kristin fölmászott a fára. Igazán fáradtnak tűnt.
- Szerintem ezek az égők nem néznek ki jól magukban. Dobjuk fel őket egy kicsit. - Vigyorogtam. Jó kedvem volt. Kiszedtem az égőket a dobozból. Az iskola felé fordultam. - Szerintem a tető alatt és az oszlopra tekeredve néznek ki jól. Törökülésbe helyezkedtem majd kántálni kezdtem.
- Cresça cultivam o pequeno galho e estar frisando para a parede para o alto. Agarre a linha ardente e rastejo para a coluna.* - A fal melletti földből hosszú indák nőttek. Megragadták az égőket. Köréjük tekeredtek majd elkezdtek fölmászni a falra. Mikor minden a helyén volt apró indákat növesztettek, hogy fönntartás magukat. - Na így sokkal jobban néz ki. - Mosolyogtam a fán gubbasztó Kristinre.
- Mit meséljek? Mondjuk úgy csuda bogár vagyok. Imádom a természetet, sőt szerencsére ő is szeret engem.

*Nőj nőj kicsi gally s tekeredj a falra magasra. Ragadd meg az égő sort és kússz az oszlopra.

Majdnem leestem (ismételten) a fáról a meglepetéstől. Aztaaaa!!!!!! B*ssza meg ilyet se látni mindennap. Halk puffanás kíséretében huppantam le a földre és odamentem a csajhoz.
- Ezt mégis, hogy a jó büdös p*csába csináltad?- leesett az állam tőle, de tudtam, hogy ez nem helyes. Ennyi erővel nem kellek én ide. Megtudja ő is csinálni én meg húzhatok kajálni és csucsulni egy jó nagyot.
- Taníts meeeg erreeeee- kértem őt és közben úgy ugráltam föl-le mint egy kisgyerek.

A fáról le esett Kristin. Hát ezen muszáj volt felnevetem.
- Naaa egy lány nem beszélhet így. - Néztem rá csúnyán. - Én nimfa vagyok. Természetes, hogy tudok bánni a földel. A véremben van. - Rántottam meg a vállam. Amióta megszülettem bűvészkedek a fával és a növényekkel.
- Szívesen megtanítanálak, de nem hiszem, hogy megtudlak, mert akkor érezném, hogy te is a föld gyermeke vagy, de neked erre nincs meg a képességed, de ne aggódj lehet, hogy máshoz meg viszont vagy. - Közben én is elkezdtem ugrálni. - Ez nagyon jó mulatság.

Úgy viselkedtünk mint a degenerált id*óták.. Mindketten nevettünk saját magunkon. Nem zavart, hogy nem tanulhatom meg. Végül is mi lesz akkor ha nem tudok ilye abrakadabrát csinálni?? Semmi. Ugyanaz maradok mint voltam.
- Na akkor valahogy ügyeskedjük fel a maradék égősort aztán menjünk el valahova- mondtam neki, bár nagy valószínűséggel én az ágyamba fogok kikötni. A szél egy kicsit susogni kezdett és én azt hittem, hogy ő csinálja de nem igazán úgy tűnt mint aki bevet valami varázsló cuccot. Aztán leesett, hogy tél van és fúj a szél. Rendesen úgy éreztem magam, mintha szívtam volna valamit, de mégis tiszta a fejem.
- Ceres, kitalálok neked valami jó kis becenevet, mivel a Ceres nekem egy müzliszeletre emlékeztet- vááá már megint túl sokat járt a szám..

Ide jöttem az udvarra. Talán a hidegben jobban tudok gondolkodni. Hol lehet Pen? Ki szeretném kérni a véleményét. Lehet, hogy rosszul döntöttem. Akkor még nem késő vissza menni és elvenni a levelet. Leültem az egyik padra. Térdemen könyököltem. Arcomat a tenyeremben temette. Strucc politika. Ha én nem látok senkit akkor engem se lát senki.

A padon ültem. Nem csináltam semmit. Kihúztam a hátam. Vettem egy nagyon mély levegőt, hogy friss oxigén jusson az agyamba. Egy apró, de nagyon szép falevé eset le mellém a padra. Fölvettem. Megforgattam. Hibátlan darab. Nagyon szép. Ujjammal pörgetni kezdtem a száránál fogva.

Mély levegőt vettem, majd sóhajtottam. Lélegzetem pára felhőt varázsolt a levegőbe. A hó egy idő után elolvadt, de most újra hatalmas pelyhekben hullott alá az égből. Vigyorogva mint a vadalma szaladtam előre az udvaron, mit sem törődve a hóval, a latyakkal, és a jéggel.
Szaladtam, és szaladtam, előre, mint egy kisgyerek, élvezve a pelyhek cirógatását a bőrömön. Aztán egyik pillanatról a másikra páni félelem uralkodott el rajtam. Cipőm talpa meggyúszott a talajon, én pedig egyensúlyomat elvesztve szaladtam előre pár lépést, majd egyenesen - Bumm! Bele egy hatalmas hókupacba. Most mér tényleg úgy éreztem magam, mint egy ovis.

Még mindig a levelet nézegettem, amikor hangos puffanást hallottam. Körbe néztem, de elsőre nem láttam semmit. Alaposabban megnéztem a környeztem. Az egyik hókupacban Penelope feküdt. Könnyen felismertem. A levelet a zsebembe rejtettem, majd a lányhoz sétáltam.
- Látom ma valaki nagyon béna - mosolyogtam rá halványan. Segítő kezet nyújtottam, hogy ki tudjon kecmeregni a hótakaró alól.

A hideg nem is zavart, jobban inkább a nedvesség. Gyűlölöm a vizet. Gyűlölök mindent, ami vizes.
Valaki hozzám szólt, én pedig elfogadtam a segítséget. Párat pislogtam, majd leporoltam magam, és megráztam a fejem.
- Jaj, nekem, ennél bugyutább már nem lehetek! Ha hó megy az agyamba, h*lyébb leszek, mint eddig voltam, és az sem volt semmi! - ráztam balra a fejem. Fülem - szám dugig volt tömve vele. Köhintettem párat, majd újra pislogtam, és jobban felmértem hősömet. Hátra hőköltem, tágra nyílt szemekkel. Elfeledtem hogy talpig havas vagyok, mindent elfelejtettem. Még levegőt venni is!
1, 2, 3.. mélyet szippantottam a friss szellőből, amely felkavarta körülöttünk a pelyheket, és a leveleket.
- Én asszem... - a karomra pillantottam, mintha órám lenne, holott még csak karkötőm sem volt. - Későre jár. Jó, ö, izét, délutánt meg minden... - mereven sarkon fordultam, és mint egy zombi, elindultam.