Az iskola Udvara.

Furán viselkedett Pen. Segítettem leporolni a kabátját. Össze-vissza rázta a fejét, hogy ki jöjjön hajából a hó. Pislogott párat majd rám emelte csodálatos szemeit. Értetlenül rám nézet majd fecsegett. Értetlenül néztem rá, majd utána. Gyorsan észbe kaptam és utána mentem. Mikor utolértem kezemet a vállára tettem. - Várj egy kicsit! Már kerestelek, de sehol sem találtalak. Nincs kedved beszélgetni? - Engedtem el a vállát.

"De lett volna, amikor magamra maradtam. Amikor nem törődtél velem. Amikor nem vetted észre, hogy darabokra tört a szívem, miattad, mégsem gondoltál rám..."
Persze ezt csak gondolatban mondtam. Mély levegőt vettem, majd össze szorítottam állkapcsom, és megfordultam. Kerültem a pillantását.
- De, talán lenne. - feleltem mereven, bár belülről tomboltam. Sóhajtottam.

Nem igazán tudtam most mi is van Pennel. Rám sem nézet. Biztos megbántottam. Nem volt ellenséges, de éreztem, hogy kerülni akar. Megint csak teher vagyok.
- Nem kell. Menj csak. Látom most nincs kedved. Nem akarok a terhedre lenni. Azért köszi.
Tudom, hogy nem beszélgettünk még is elég volt, hogy láttam. Ő legalább jól van. Megfordultam. Kezemet az első zsebeimbe süllyesztettem. Elindultam a pad felé ahonnan jöttem, majd megálltam. Fejemmel visszanéztem, de nem fordultam meg.
- Bocsánat, hogy megbántottalak. - Visszafordítottam a fejem és mentem tovább.

Miután elment, némán álltam ott, ledermedve a hideg szellőben, akár egy jégcsap.
Viszont bocsánatkérése szíven ütött.
Ezúttal én mentem oda hozzá, s noha a vállát nem értem fel, olyan törpe voltam, kezét megfogtam.
- Kérlek ne menj el! - elé léptem. - Nem vagy a terhemre, csak... eszembe jutottak rég elmúlt dolgok. Vagyis emlékek. De nem akarom hogy elmenj!

Pen utánam jött. Megfogta a kezem. Arra kért, hogy ne menjek el. Kérést teljesítettem. Megálltam és szembe fordultam vele.
- Köszönöm. - Suttogtam halkan. - Annyi minden történt velünk. Jó lenne ha megint minden a régi lenne. Nem mondom, hogy kezdjük előröl, mert az is az életünk része hanem folytassuk. Remélem érted mire akarok kilyukadni. - Néztem csillogó tekintetéve. Nem akartam most panaszkodni neki ezért csak ennyit kérdeztem. - Mi történt veled a bál óta? Találtál már barátokat? Vagy esetleg egy olyan barátot?

Már csak pár égő volt amit valahova el kellene helyeznünk. A bejárat mellett állt egy nagyon szép és nagy fenyőfa.
- Tudom hova tegyük! Mit szólsz ahhoz a nagy fához? - Mutattam az általam kiválasztott fenyőre. Olyan magas volt és nagyon havas, de ahogy a hó húzta az ágait még gyönyörűbb volt. Nem akartam, hogy lerázódjon róla a hóréteg ezért inkább a körülötte lévő tölgyeket kértem, hogy segítsenek nekem.
- Desculpe-me, que o acordo os grandes homens sábios de uma floresta, mas pergunto a sua ajuda. Por favor ponha estes os objetos.* - Hajoltam le az égőkért. Közelebb léptem, hogy oda adhassam az égőket. Morgolódtak még egy kicsit virág nyelven. (ez az a nyelv amivel a növények tudnak egymásközt beszélni. Ezt a nyelvet egyedül Gaia a földanya érti az "emberek" közül) Gyorsan fölrakták az égőket én meg megköszöntem a segítségüket.
- Ez is kész. - mosolyogtam szelíden. Felnevettem mondatát. - Rendben Kristin.

*Bocsánat, hogy felébresztelek titeket erdő nagy bölcsei, de a segítségeteket kérem. Kérlek helyezzétek fel ezek a tárgyakat.

Ha nem Ő lett volna Ő, akkor biztos hogy a fejéhez vágok valami őszinte, szívből jövő, sértő dolgot. De ehelyett csak nagyot nyeltem, és elmosolyodtam, félre billentve fejemet.
A napokban megváltoztam. Más voltam, mint az a Pen, aki Ash előtt másra sem tudott ránézni, csak Awakenedre. Egy kedves, kicsi önbizalommal rendelkező, barátságos lány. Most pedig, mintha kinyíltam volna... be nem áll a szám, nevetek, néha-néha egy kedves, és vicces megjegyzést teszek mások felé. Most a kettő közt billegve néztem én is a fiú szemébe.
Folytassuk... folytassuk... folytassuk... - szavát újra és újra lejátszottam az agyamban. Nem hangzik rosszul!
- Barátot? Nem nagyon... egy kedves lánnyal ismerkedtem meg, Lily a neve, és egy... hát egy sráccal. A neve Ash...

Elmosolyodtam.
- Örülök, hogy ismerkedsz. Nem kell neked az a kis gubó. - Tűrtem hátra egyik rakoncátlan hajtincsét. - Lilyt én is ismerem. Emlékeztet egy kis tekire. Vele is gyakorolhatnád a páncélból való kibújást. Annyira zárkózott. Asht pedig nem ismerem, de talán egyszer bemutathatnál neki. És milyen a srác? Jóképű? Vagy csak inkább maradjon a haverod? - Fura volt Pennel erről beszélgetni. Chumama-val beszélgettem ilyenekről. Sokszor mentünk törzsekhez ahol a srácok kinézték maguknak, de ő mindegyik elhessegette. Mikor haza értünk kibeszéltük, hogy nekem melyik lány tetszett meg, hogy ki próbálkozott. Utána meg ő jött. Mindig megkérdeztem, hogy miért nem jár egyik fiúval sem mire a válasz mindig ugyan az a tekintet volt. Mintha mondani akarna valamit amit én nem értek. Remélem Pennél a helyzet nem lesz így. Ha még is akkor rákérdezek, mert ideje lenne megfejtenem.

Karba tett kézzel bámultam rá miközben számomra kínaiul elkezdett beszélni. A tölgyfák rakták fel helyettünk az égőket, holott nekünk kellett volna. Úgy néztem rá mintha legalábbis egy bérgyilkos akció közepébe csöppentünk volna.
- Ha valaki megkérdezi akkor segítettem felrakni őket. Oké?- néztem rá komoly pillantásokkal, de én nem igazán voltam az a "húú.. én vagyok a legkomolyabb csaj az egész világon" típus. Lehetnék, de nem vagyok. Mivel már nem volt égő amit felrakhattunk volna, ezért billegni kezdtem mint a gyerekek mikor unatkoznak. Egy zenét kezdtem el dúdolni, nagy valószínűséggel hangosan, de lehet, hogy csak magamban. Nem tudom.
- Mit csináljunk?- néztem rá Ceresre.

- Gubó? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Az utóbbi napokban mást sem csináltam, csak röhögtem, buliztam, beszólogattam, ittam, aztán ittam, és még többet, Kaszinóba jártam, aztán ittam, és most a szüzességem is elveszítettem. Mind ezekre nem vagyok büszke, és talána felét el is szeretném felejteni, de minden vagyok, csak ne hasonlíts kérlek valami önbizalmatlan ovishoz, aki nincs tisztában a dolgokkal! Jah, had ne hadjam ki hogy két hete oltárira beléd voltam esve, éjszakákon át álmatlanul aludtam rád gondolva, ahogy azt a másik lányt csókolgatod! Hogy mit tettem? Magamba folytottam az érzelmeimet! Igenis erős vagyok, és te, Awakened, még nem ismersz! Sosem tudom ki adni az érzelmeimet senkinek. Te azt hiszed, hogy gyenge vagyok, szende, sebezhető, és akit ki lehet haszlni, mint egy zsepit! Most nem feltétlenül rád gondolok, de igen is vannak, akik ezt hiszik! Mindenki lenéz! És én... én... - nem bírtam tovább. Zokogni kezdtem. Nem ordibáltam vele, csak... egyszerűen elegem volt belőle, hogy azt hiszi, én valami gügye ovis vagyok.
-Szeretlek. Még mindig. De nem tudok eligazodni rajtad..! - szipogva vettem el arcomat a hasától, majd töröltem meg szemeimet. - De ezentúl, hogy mind a kettőnknek könnyebb legyen, bátyámként gondolok rád. Így a fekete hajú lány is boldogabb lehet... - suttogtam megtörölve szemeimet. De jó volt végre kiönteni valakinek a lelkem! Remélem nem veszi zokon azt a sok dolgot, amit mondtam... nem akartam megbántani. Csak úgy nem gondolkodva dőltek belőlem a szavak.
- Lehet ezt most nem kellett volna. Bocsi.. - nevettem fel szipogva.

Penelope teljesen kibukott. Nem tudom, de valamit nagyon félre néztem. Lehet, hogy nem is ő hanem én vagyok a saját gubómba azért nem látom tisztán a képet. A pillangó aki nem képes megszületni. Hiába van szárnya nem tud repülni. Pont, mint én. Szárnyam van s még sem szállok. Mikor neki állt zokogni a mellkasomra húztam. Igaz, hogy csak a hasamig ért fel. Elhúzódott.
- Nem tudom, hogy könnyebb lenne e ha bátyád ként szeretnél. - Valltam be. Szégyelltem magam. A fekete hajú lánnyal már szakítottam. Nem is tudom, hogy jártunk-e. Ez elég bonyolult volt. Valami törtnét ami elmúlt. Szerintem meg kellett. - Megint átöleltem és vissza húztam a hasamra.

Awakened szavainak hallatán tágra nyíltak szemeim.
Nem tudom, hogy könnyebb lenne-e ha bátyád ként szeretnél... - visszhangzott fejemben. Azért az zavart, hogy amíg volt ez a másik lány, jóformán le se sz@rt, és csak a húgaként szeretett, majd most, hirtelen hopp - teljesen megváltozik. Össze zavarodtam. Nem tudtam, mit szeretnék. Ott volt Ash, aki minden bókjával zavarba hozott, aki folyamatosan a közelembe akart férkőzni, aki még a Fantom előtt is poénkodott, amikor lebuktunk szobán, mert a férfi pont akkor nyitott ránk, amikor Ash és én túl akartunk menni minden határon... ő, akinél nem tudtam eldönteni, hogy most, hogy beleférkőzött a bugyimba, el akar-e hagyni, vagy komoly kapcsolatra képes-e szert tenni.
Most pedig itt áll előttem az a srác, akibe azóta bele vagyok zúgva, hogy megjöttem. Ő nem bókolt nekem, és nem is nyomult, sőt, még csak azt sem mutatta ki, hogy van humora, viszont gyengéd, romantikus, őszinte, és bízik bennem - én pedig idióta vagyok...
Fejemet újra elhúztam tőle, de most nem azért, hogy elmenjek. Hanem hogy véghezvigyem azt, amit már azóta szeretnék, hogy ide jöttem.
Lábujjhegyre állva tapasztottam ajkaimat az övéire. Hogy hogy sikerült? Fogalmam sincs. Vagy két fejjel biztos hogy nagyobb nálam. De nagyon szerettem volna, ha ez végre megtörténik, és ha csak egy pár centi választ el attól, hogy véghez vigyem, miért hátráljak meg?
Ezután lecsuktam szemeimet, és csak rá koncentráltam. Mellkasom úgy szúrt és bizsergett, mintha áram csapott volna meg, bár nem értettem, miért. Belülről mintha valami össze szorult volna, kellemesen fájt, és a vágy eluralkodott rajtam. Talán most már értem, miért a szív a szerelem jelképe...

Pen nem szólt egy szót sem. Csendben volt és zokogott. Fájt így látnom őt. Az fájt a legjobban, hogy miattam fájt neki. Gyűlöltem magam ezekben a pillanatokban amik mintha napok lennének. Utáltam a tehetetlenségem. Utáltam, hogy bár mit tennék is csak rosszabb lenne, de volt egy részem mi örült. Hálás voltam egy embernek aki vigyázott Penre amikor én nem tettem. Pen mocorogni kezdett majd fel jött hozzám. Ajkunk találkozott. Csókja olyan volt, mint a reggeli harmat. Puha és gyengéd. Viszonoztam ajkaink játékát. Szorosabban öleltem magamhoz. Ezzel nem azt akartam elérni, hogy azt érezze mostantól az enyém. Pont az ellenkezőjét. Mostantól az övé vagyok. Igyekszem itt lenni és megfelelni neki még akkor is ha nem engem választ..

Ahogy az udvarra értem rögtön elkezdtem kattintgatni gépemmel.Az udvaron alig volt diák, de sikeresen kiszúrtam egy párt. Épp egymás szájába lógtak és úgy gondoltam érdemes lenne megörökíteni hátha örülnének neki. Távol voltam ezért sokat kellett közelítenem mivel nem akartam a szájukba lógni. Ahogy elkészült a kép meg is néztem művemet, de amikor megláttam nem az a látvány fogadott amit szerettem volna. Mérhetetlenül dühös lettem és csalódott, megbántott, megalázott. Szívem szerint a fiút és a Pennyt is levertem volna, de tudtam ezt nem tehetem. Kihúztam magam és odamentem. Elkaptam a lány karját elrántva a fiútól majd elengedtem. - Te meg mégis is mi f*szt csinálsz? - förmedtem rá. - Várj nem is várok magyarázatot láttam a saját szemmel. Áhh azt hittem te ennél jobb vagy. Két férfival hetyegsz egyszerre? Szánalom... - mondtam véleményem. Meg akart szólalni, de belé fojtottam a szót. - Tudja, hogy most jössz az ''ágyamból''? Ennyire r*hadk lennék, hogy ezt érdemelem? Szerintem nem. Tettem már szörnyű dolgokat, de veled soha. És még én féltem saját magamtól, hogy bűnbe esek és megcsallak.., erre most tessék! Te és a hozzád hasonlók nem vagytok többre jók csak a b*szásra. - azt hiszem ez az utolsó mondatom túl kemény volt már, de nem érdekelt. Azt akarom, hogy szenvedj legalább annyira mint én.

- Talán igazad van. Sosem gondoltam rád bátyámként... csak a Fantom nem hagyott volna addig békén, amíg úgy nem teszek, mint aki észhez tért a bálon. Úgy tettem, mint aki tovább lépett. Pedig nem.
Pont mikor egy mély, és megkönnyebbült sóhaj hagyta el mellkasomat, valaki sürgetve, türelmetlenül rántott el Awakendtől a karomat fogva.
- Ash? Ash...! - b@szus, b@sszus, b@sszus! Jesszusom de imádom amikor ilyen oltári nagy pech-el álld meg a Jóisten! Gyűlölöm hogy mekkora humorérzéke van a sorsnak...
Szívből jövő, őszinte szónoklatba kezdett, én pedig úgy éreztem magam, mint egy gyermek, akinek nem elég, hogy saját magát szidja amiért ekkora h*lye, még kap is a fejére. Igaza volt Ash-nek. Minden szavával egyet értettem.
- Nem hetye... - kezdtem, mire tovább folytatta mondandóját. Lesütöttem a szemem, és sírni kezdtem. Persze némán, csendben. Mikor szóhoz hagyott jutni, már taknyom-könnyem egybefolyt.
- B@szásra? - hátra hőköltem. - Nem akartalak megbántani, Ash! - kimértem, hangsúlyozva mondtam minden szót. Tudtam, hogy mindegyiknek van súlya, és hogy most nem vághatok meggondolatlanul mindenfélét a fejéhez. - Nem vagy r*hadék. Tényleg nem érdemelted meg ezt... de mielőtt hirtelen ítélkezni kezdenél, tudnod kell, hogy amit tettem, azt őszintén tettem. A hetyegés nem csupán hetyegés volt, a csókokat nem csupa szimbólumnak szántam.
Elakadt a lélegzetem. Soha sem voltam jó abban, hogy kifejezzem az érzelmeimet. Mikor újra leforgattam jobban oda figyelve szavait az agyamban, felkaptam a fejem.
Tettem már szörnyű dolgokat, de veled soha. És még én féltem saját magamtól, hogy bűnbe esek és megcsallak... erre most tessék!
Mintha a szívembe tőrt szúrtak volna, a gyomrom is összeszorult. Miért? Miért mindig nekem kell játszanom a fájdalmas lapokkal?
- N... nem voltam b-biztos benne, hogy... hogy őszintén sze.... szeretsz. - dadogtam.
Sokkal jobb lett volna, ha nyugodtan, kettesben beszéljük ezt meg.
Kirántottam a kezemet az övéből, és kettejük közé léptem. Újra könnyezni kezdtem.
- Ne hidd azt hogy kihasználtalak, kérlek! Mert nem... te tettél helyre! Mi-mindent köszönök.
Szipogva néztem Aw-ra. Nem akartam rosszat semelyiküknek sem. Nem tudtam, milyen lenne, ha Awakeneddel maradnék. Nem tudtam, mi lenne, ha Ash jövőjével fonódna össze a sorsom...

Mikor az a tak/ny gyerek neki állt rángatni Pent azt hittem ott helyben leütöm. Megvártam mit reagál Penelope. Csendben kívülről figyeltem az eseményeket, de nagyon mérges voltam. Mit képzel magáról? Azt hiszi nem mondta el? Hogy mondhat ilyeneket? Penre nem tudtam haragudni. Tudom, hogy miattam csinálta azt amit. Ahogy egyre idegesebb lettem ökölbe szorított kezem egyre jobban remegett. Mikor befejezték én is közbe szóltam.
- Én is itt vagyok ám Ahs! Ne csak vele veszekedj! Akkár hiszed akár nem tudok arról, hogy most mászott ki az ágyadból. Tudom azt is, hogy miért tette és azt is tudom, hogy mit érez irántad. Most már azt is tudom mekkora tuskó vagy és azt is, hogy szereted különben nem fájna ennyire. De ha igazán szeretnéd akkor nem csak rá lennél mérges és képtelen lennél rá ilyeneket mondani.
Egy könnyed mozdulattal Ash mellett teremtem. Arcon akartam ütni, mert megígértem, hogy megvédem Pent és most sem akartam kivételt tenni, de mivel Pen szereti csak jobban ártottam volna neki ha megütöm. Ezért inkább csak megsemmisítően néztem rá.

- De Pen sikerült! Kezdem azt hinni csak magadra gondolsz. Nem voltál biztos? Miért ? Indokold meg! Tettem vagy mondtam valamit bármit is amit a hűtlenségemre utalt volna, nem! Mióta itt vagyok szinte csak veled foglalkozom. - böktem ki rideg hangon. - Istenem Pen! Nézd már meg mit teszel. Szóval csak arra kelletem, hogy helyre bilincselem az életed? Szólhattál volna előbb is.
Egyszer csak a féreg szólalt meg. - Tudod? És mit szólsz? Eljátszod a jó fiút aki ezt tökre megérti, de közbe te sem vagy jobb nálam. Te vagy a '' tökéletes'' férfi legalábbis Pen ezt hiszi. Viszont, ha valaki túlontúl jó nem gyanús egy kicsit? Egy tönkrement lelket csak egy tökéletes burok fedhet el. Tuskó?- nevettem fel gúnyosan. - Ezt a jelzőt már sokszor használták rám.
- Igen szeretem vagyis szerettem csak tudod, ha kissé átejtenek a palánkon és főleg, ha az akit szeretsz a rózsaszínből hamar fekete lehet, könnyen koszolódik ez a ''szín'', mint a szerelem és, ha nem találod a radírt, hogy piszkot vagyis téged eltüntessenek hamar egy gyűrött papír marad már csak az egészből ami a kukában landol. - a fickó mellém lépett és megsemmisítően nézett rám amitől egyenesen felfordult a gyomrom. - Állj már távolabb nem akarom tetvet elkapni a tetvet. - fintorogtam és távolabb mentem.

Amikor Aw a védelmemre állt, tudtam, hogy igaza van. Ash-nek nem kellett volna így letámadnia. Viszont amikor Ash beszélni kezdett, megint lemondtam arról, hogy Aw-ot válasszam, és újra döntésképtelenné váltam.
Nem. Nem mondott semmit, és nem is tett semmit. Igaza van.
- Nem. Nem csak erre voltál jó. Ezt felejtsd is el! Amit tettem, vagy mondtam, az mind őszinte volt! Kérlek... kérlek Ash felejtsd el ezt a b@romságot! Szeretlek, de Awakened-et már régebb óta ismerem, és... téged is szeretlek, de.. de őt valahogy másképp. Nem jobban, de tagadhatatlanul erősebben.
Közéjük léptem, hogy ne kakaskodjanak. Tényleg nem értettem, mi ennyire jó bennem. Úgy éreztem magam mint Zoey Redbird az Éjszaka Háza könyvből. Awakened James Stark, aki az Istennőjelölt (jelen esetben én) életének védelmezésére esküdik fel, az örök hűségre, no meg arra, hogy képes az életét kockáztatnia értem.
Ash pedig Erik Night, aki eleinte cuki, és überkirály pasi, majd a végén egy hisztis, féltékenykedő hárpia lesz, akit csak az érdekel, mi van Zoey bugyijában. Mondjuk Ash most vallotta be, hogy szeret, és nem csak meg akart dugni, majd valami radírhoz hasonlította az életünket, meg minden, én meg totál össze zavarodtam.
- Ebből elég, Ash! Látod? Látod mit csinálsz? Komolytalan vagy...! Itt állok előtted, totál össze zavarodva, és kisírt szemekkel, döntésképtelenül, te meg siránkozol, mint egy sz@ros, hogy Awakenedtől elkapod a képzeletbeli micsodákat. Elég! - ekkor már tényleg úgy éreztem magam, mint egy Istennő. Ez így most egoistának tűnhet, de annyira felbosszantott ez az egész, hogy a testem adrenalinförccsel lett tele.
- Awakened... veled akarok lenni. Azt akarom, hogy a jövőm a te sorsoddal fonódjon össze. Téged választalak!

Ash annyira kölyöknek tűnt ahogy a bolhákkal hozakodott elő. Mintha a nyalókáját vettem volna el. Aztán valami nagyon szokatlan történt. Nem tudom, hogy Pen egyáltalán észre vette e, de mintha szikrázna. Hangja zengett körülöttünk, mint a visszhang. Még is tisztán értettem. Nem féltem inkább csak meglepődtem. Az utolsó mondata olyan erőteljesen zengett, hogy azt hittem letérdelek elé és Istennőmnek fogom nevezni. Nagyon szokatlan érzés kerített hatalmába. Valahonnan éreztem, hogy Penelope-val most történni fog valami, de nem éreztem veszélyesnek. Annyit éreztem, hogy közelebb kell lépnem hozzá. Féltem, hogy Ash mérgében neki esik. Azt sem akartam, hogy miközben leszerelem megsérüljön. Szokatlan volt az érzelmek ellentéte. Miközben rettegtem, hogy Pennek baja esik megkönnyebbültem. Boldog voltam, hogy engem választott. Boldog voltam. Ennyire egyszerű. Még sem mertem kimutatni. Attól tartottam ha mellkasomra vonom - mint ahogy azt legszívesebben tenném - akkor Ash nekünk ugrana.
- Ash szerintem menned kellene. Ezt higgadtan át kellene gondolnod. - Léptem Ash elé. De így is Penhez voltam közelebb. Még szerencse, hogy közel álltam, mert össze esett. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom....

*Artemisz szemszöge*

Soron követem kiválasztottjaim sorsát s ez most sem volt másképp. Éreztem, hogy egyik tehetséges jelöltem nagy érzelmi hullámon megy át. Azonnal sorsa fonalát kerestem, hogy tudjam hol jár. Meg is pillantottam a képen Penelope Mintet, Awakenedet és Asht. Nem segíthettem Pennek dönteni. Ebben neki kell választani, de annyit megtettem, hogy fölerősítettem hangát. Mikor kijelentette döntését leszálltam hozzá. Ekkora erőt felruházok hatalommal. Remélem, hogy jó jelöltet választottam ki. Justine és Adam jelölt jó döntés volt. Remélem most sem fogok csalódni. Magamhoz hívtam Pen lelkét.
- Üdvözöllek Penelope Mint! Artemisz vagyok az Istennőd. Nehéz döntést hoztál meg. Ahogy megtudtam harcosomat választottad. Remélem nem fogsz csalódni benne. - Mosolyogtam rá. Egy sötét teremben voltunk ahol csak a kezemben lévő zöld homokóra világított.
- Nem szoktam így megjelenni. Vedd megtiszteltetésnek. A Pszichometria képességgel ruházlak fel. Erőd egyenlőre gyenge. Sokat kell vele gyakorolnod. Nem fogod tudni irányítani. Ha megérintesz egy tárgyat akkor annak múltbéli történetét fogod látni, de csak néhány pillanatig és részlegesen. Mint egy kép. Képességed fejlődik akkor filmet fogsz látni. Ha tehetséges vagy nem csak a múltat hanem a jövőt is láthatod, sőt még az aurát is. Egyenlőre most csak harcosod auráját látod. Ezennel téged és Awakenedet összekötlek a Harcoseskü szent kötelével.
Homokórámból fénynyaláb jelent meg. Penelopénak a nyakára tettem egy jelet míg Awakenednek a mellkasára.
- Mostantól megvagytok jelölve. Térj vissza az életbe. - Intettem majd mind a ketten eltűntünk.

Miután kimondtam az utolsó mondatom, végtelen erő, boldogság, magabiztosság, és szeretet járt át. Olyan adrenalin uralkodott el rajtam, hogy azonnal csillogó szemekkel, vigyorogva pillantottam a srácokra. Most éppen Awakened oktatta Ash-t. Gondolom Ash már kibeszélte magát. Mikor hagyják már abba? Nevetve léptem Awakened elé. Már-már ragyogtam a boldogságtól, ami egyik pillanatról a másikra telepedett rám. Már pedig egy ekkora dráma után szerintem inkább csöndben meg kéne húzódnom, és nem vigyorogni mint a vadalma. Büszkeség töltött el.
Ezután már csak a fiú utolsó szavait értettem amint azt mondta, hogy át kéne gondolnia a történteket. Ő az én szerelmem! Hát nem édes? Még ilyenkor is higgadt, mégis határozott!
Felé fordultam mosolyogva, mire hirtelen úgy megszédültem, hogy azon nyomban össze is estem.

Egy sötét teremben találtam magam, aminek az egyetlen fényforrása egy smaragdzöld homokóra volt. Mögötte egy nő állt. Artemiszként mutatkozott be.
- A Pszichometria képességgel? - ismételtem el szavait. Ez biztos csak álom. Vagy meghaltam. Mikor normálisan fent voltam a felszínen, vagy az udvaron, vagy hol, akkor sem voltam éppenséggel normális. Azt sem tudtam miért vagyok olyan jókedvű.
A homokórából, amit a fura csajszi tartott, fény szivárgott ki, mivel párhuzamban bizsergésbe kezdett a nyakam és a tarkóm közötti terület. A nő azt mondta vissza mehetek az életembe, majd pár pillanat múlva sem a sötét helyet, sem a homokórát, sem pedig őt nem láttam.

Mély, sürgető lélegzetet vettem. Majd még egyet. Élveztem, ahogy tüdőm duzzadásig telt levegővel, majd hogy mellkasom le ereszkedik. Pislogtam párat. Fogalmam sem volt, mi történt.
- Meghaltam? - néztem rá Awakenedre, aki felém volt hajolva. Nemleges választ vártam, mégis igenre számítottam. Ez egyszerűen nem lehet nem. Mi volt ez, ha nem halálközeli élmény? Sőt mi több, már lehet, hogy hulla is vagyok?
De ha igen, akkor miért van velem? És mi volt az a hely, ahová kerültem? Purgatórium, vagy valamiféle tisztító hely?

Leértem az udvarra. A téli szellő megcsapta az arcomat, amitől valószínűleg kipirultam. Hideg volt, de még elviselhető. Sétálgattam az enyhe hóesésben, mikor néhány ismerős arcot láttam meg. Gondoltam odamegyek hozzájuk. Pen volt az, Awakened karjaiban és Ash is ott volt, aki elég idegesnek tűnt.
- Őőő minden rendben van?- kérdeztem nem túl magabiztosan. Talán ide se kellett volna jönnöm. Bármi is történt, biztos meg tudják oldani maguk között... Na de mindegy, nem akarok gyávának mutatkozni. Megfogadtam, hogy megpróbálok megváltozni, bármilyen nehéz is lesz.

Mindketten osztották az észt, de nem reagáltam semelyikre sem. Egyik fülemen a másikon pedig ki mentek a szavak. Tudtam, hogy mi az igazság és e mellöl senki sem tudott eltántorítani. Egyik pillantóról a másikra Pen és a srác eldőlt mint két krumplis zsák. Hát itt meg mi a fene történik? Pen ébredezni kezdett, de engem már különösebben ne érdekelt ez az egész. Lily is odajött és szokásosan meg volt illetődve. - Heló ja persze minden rendben van. - azzal arrébb sétáltam az udvar eldugott részére....

Kedvesem elkezdte kapkodni a levegőt, majd magához is tért. Pupillái nagyok voltak. Majd kérdezett valamit amin teljesen meglepődtem.
- Dehogy haltál meg. - Mosolyogtam rá halványan. - Hogy juthat eszedbe ilyen? - Ráztam meg a fejem. Nagyon megkönnyebbültem amikor magához tért. Attól féltem elveszítem, pedig még csak most kaptam meg.
- Biztos csak a nagy feszültség ütött ki. Semmi gond. - Simítottam ki kusza hajszálait arcából.

Ash azt mondta, minden rendben van, de láttam rajta, hogy zaklatott. Az udvar egy eldugott része felé sétált. Lassan utánaindultam. Nem ismertem még annyira, de olyan a természetem, hogy akikkel jóban vagyok, azokat nem szeretem szomorúnak és/vagy zaklatottnak látni. Végül leült egy padra messze Pentől és Awakenedtől. Leültem mellé, és reméltem nem küld el ordítozva.
- Látom rajtad, hogy nincs minden rendben. Nem jó, ha magadban tartod a feszültséget. Elmondod mi a baj?- kérdeztem, és közben reménykedtem.