Az iskola Udvara.

Nagyot nyeltem.
- Ha nem haltam meg, akkor megőrültem. - lélegzet visszafojtva a nyakamhoz kaptam. Semmit sem éreztem. Sima volt a bőr felülete. Sóhajtottam.
- Igazad lehet... - bólintottam ráhagyva, mégis tudtam, hogy ez több volt szimpla ájulásnál. Nem tudom miben, csak megérzés. Felálltam, és körbe néztem. Ash hátán akadt meg a pillantásom, aki az udvar másik szegletébe ment messze tőlünk. Könnyes szemekkel sóhajtottam.
- Tudtam hogy az, hogy veled legyek, túl csodálatos ahhoz, ahogy fájdalom nélküli legyen... - ekkor kihúztam magam, hogy a külsőm ellenére magabiztosnak tűnjek. Mély levegőt vettem.
- Köszönöm hogy... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert elakadt a lélegzetem. Tátott szájjal bámultam Awakenedet. Soha nem látott rózsaszínes lila energia burok vette körül, kiemelve szárnya gyönyörű fekete vonásait.
- Mit jelent a harcos eskü? - kérdeztem felvont szemöldökkel, még mindig őt nézve. Elé léptem. Végig simítottam a bőrén, a szárnyán, majd körülötte hogy nem ért össze a bőrünk, csak energia mezőink simultak egymáshoz. A lilás-rózsaszín burok nem tűnt el körülötte, még csak meg sem rezdült.

Boldog voltam, hogy jól van.
- Szerintem eddig sem voltál normális. - Vigyorogtam, mint a bevert tök.
- Fáj a nyakad? - Nem láttam mi van ott, mert ott volt a keze. Fölállt. Nem vettem el a háta mögül a kezem hát ha megszédül. Megnéztem a nyakát. Egy tetoválás volt rajta. Esküszöm, hogy eddig nem láttam. Még az ájulás előtt sem volt ott. Körbenézet majd könnyes szemekkel fordult vissza hozzám. Pen hirtelen nagyon furcsán viselkedett. Tátott szájjal nézet engem. Mintha valami lenne rajtam. Gyorsan végig mértem magam. Valami furcsa volt, de nem tudtam elsőre. Jobban megnéztem magam. A jobboldali mellizmomon egy fura tetoválás volt. Eddig nem volt ott... Megnéztem még egyszer Pen nyakát és az övé is ugyan olyan volt. Pen kinyújtotta apró kis tenyerét majd pár centire a testemről körbe járt. Nem ért hozzám csak.. úgy csinált.Aztán föltett egy nagyon szokatlan kérdést.
- Hát ezt nehéz megfogalmazni, de biztos hallottál már vagy olvastál róla a könyvekből. Egy harcos... Először is akkor tisztázzuk mi az a harcos. A harcos az a személy aki valamilyen fegyvert íjt, kést, kardot, puskát, vagy éppen harcművészetet tud, gyakorol sajátjának mondhat. Aki szellemileg és lelkileg is elég erős ahhoz, hogy vezessen irányítson embereket. Ők a harcosok. A harcosok általában valakinek a védelmezői például királynak, papnőnek, törzsfőnöknek. A vezetők nem kötelezhetik a harcost, hogy igazi esküt tegyen csak olyasmit, de az fejedelmi eskü. A harcos esküt csak önszántából tehet a harcos. Megígéri kiválasztottjának, hogy mindig ott lesz vele, védelmezi, segíti szolgálja még akkor is ha elfordul tőle. A szerződés csak akkor érvényes ha a választott elfogadja és csak is ő bonthatja fel. Ezek után a harcos és társa között kapcsolat jön létre amit az idő erősít. - Remélem érti. Apám magyarázta még nekem nagyon régen, de ez az egész nagyon bonyolult.
- Jól vagy? Mi ez az izé amit most csinálsz? És mióta van a nyakadon az a tetoválás. És ez mióta van itt nekem? - Böktem a mellkasomra. - Ugyan ilyen van a nyakadon. Mi ez az egész? Mi történt az előbb?

- Szóval akkor... ez olyan, mintha a feleséged lennék? - bukott ki belőlem hirtelen, mire éreztem, hogy égni kezd a fülem, majd az egész arcom. Erről a hangosan gondolkodásról le kéne szokni. Gyorsan terelve a témát megszólaltam.
- Tehát akkor... képletesen én vagyok a "Papnő", és te a védelmemre esküdtél fel? Artemisz szerintem erre akart rámutatni. Tudod, az a csaj aki megjelent azután, hogy össze estem. Te nem láttad? - kérdeztem erősen gesztikulálva. Arckifejezéséből ítélve nagyon úgy tűnt, mint aki nem érti, miről hadoválok. Érthető is... tényleg olyan volt, mint egy álom. De hogy tetoválást kaptunk, és látom az auráját Awakenednek, nem erről árulkodik. Igen, Aura. Ez más nem lehet körülötte, csak az.
- Azt mondta, felruház a Pszihometria képességével, és az aura látással. Talán ez a Lila-Rózsaszín gyönyörű, vibráló fény körülötted az. - feleltem mosolyogva. Vajon elmondjam neki, mit jelent?
- Ugye tudod, hogy ez mi? Az aura a hangulatodat, a személyiséged tükrözi. Azt is ki lehet belőle olvasni, hogy beteg vagy-e, vagy éppen nemsokára meghalsz-e. A lila azt jelképezi, hogy erős spiritualitással rendelkezel, és bölcs vagy. A rózsaszín... - ekkor elhallgattam, majd lassan megfogtam a kezét huncut mosollyal az ajkamon. - A rózsaszín azt jelenti, hogy barátságos vagy, őszinte és... szerelmes.

Annyira aranyos volt. Feleségem. Hát egy kicsit többről van szó. Nem nevettem ki csak mosolyogtam. Aztán megint jött azzal a mesével.
- Szerintem beverted a fejed. - Mosolyogtam még mindig. Aztán az Istennőnket emlegette. Még a végén tényleg megtörtént vele ez az egész. Nem kételkedem benne. Ha ő mondja akkor biztos így van. Nem igazán tudtam miről van szó, de szerencsére megmagyarázta.
- Tudom mi az az Aura. - Forgattam meg a szemem. Én is jártam iskolába. Mikor megemlítette a színeket aranyos volt. Talán kicsit bele is pirult. - A fene most lebuktam. - Léptem mellé. Átöleltem a derekét majd fölemeltem és a kezembe tartottam.
- Most hova megyünk én papnő jelöltem?

A tölgyek nagyon gyorsak voltak. - Persze. Együtt tettük fel őket! - Bólogattam nagyokat.
- Nem tudom mit kéne csinálnunk, de bármihez kedvem van. - Kitártam a karomat és elkezdtem pörögni. Nem zavart, hogy Kristin közben dúdolgat. Tetszett a zene. Milyen régen is hallottam én már zenét. Amikor már nagyon megnéztem megálltam.
- Hú, de gyorsan mozog minden. - Vihogtam - Három Kristin! - Mutattam nevetve a lányra.

- Bevertem? Azt hittem elkaptál. Ejnye..!
Felnevettem. Olyan jó volt, hogy végre ő is kinyílt.
Mikor azt mondta hogy tudja mi az az aura, csak vállat vontam. Inkább elmagyaráztam, mert még azt sem tudta, mi az a smink anno. És így, hogy elmagyaráztam mi az az aura, én is jobban megértettem/átláttam a dolgokat.
Mikor viccelődni kezdett, lélegzet vissza fojtva öleltem át a nyakát, miután felemelt.
- Szóval ez a "papnő jelölt" rajtam marad? - kérdeztem kedvesen. Most már tuti mehetnék Zoey Redbird-nek. Ő pedig az én James Stark-om.
Még jobban felé hajoltam, és megcsókoltam. Ezúttal nem annyira félve mint elsőnek. Bátrabban, kellemesebben, szenvedélyesebben. Még soha nem éreztem ennyire jól magam.
- Hová menjünk? Hát.. - elgondolkodtam. Tulajdonképpen semmi sem jutott az eszembe. Minden helyet az agyamban betöltött az állítólagos képességem, Awakened, és a körülötte lévő rózsaszín burok, aminek a jelentése fenomenális volt.

Viccelődtünk egymással egy kicsit. Jót tett a feszült pillanat után. Incselkedve közelebb hajolt és megcsókolt. Mindenem ellazult. Teljesen felengedtem.
- Nekem van egy ötletem. - Jelentetem ki majd el is indultam az egyik pad felé.
- Mutatok neked valamit. Nevezzük az én képességemnek. - Letettem a padra. Homlokon csókoltam. - Rögtön jövök. El ne szökj. - Mosolyogtam. Fölsiettem a szobámba majd az ágy mélyéről kihalásztam a sport táskám. Pántját átdobtam a vállamon és már szaladtam is szerelmemhez. Visszafele nem jöttem olyan gyorsan mert a táska tartalma nehéz volt.
- Meg jöttem. - Kézen fogva sétáltunk úti célunk felé.

//Parkok/Csillagerdő//

- Eszem ágában sincs! - felnevettem. Miután elment, össze szorítottam a szemem, és a kezembe temettem az arcom. Rá sem akartam nézni Ash-re. Így nem, hogy mást sem láttam rajta csak bút, és keserűséget. Mikor bedepizett pár napja, akkor vettem csak észre hogy mennyire szeretem a beszólogatós, poénos, életvidám énjét. És most megint... nem akartam hogy vissza essen. És noha szeretném jóvá tenni, biztos hogy nem engedne a közelébe.
Megráztam a fejem. Bármennyire is bánt ez az egész, legalább erre a napra fel kell engednem. Kisimítottam a hajam az arcomból. Balról újra fel villant az a rózsaszínes-lilás vibráló fény, amit pár perce egyszerűen képtelen vagyok megunni, akármennyire is új ez nekem. Valószínűleg nem is fogom megutálni...
- Hát ez meg mi? Úgy nézel ki, mint aki hullát cipel benne...!

//Parkok/Csillagerdő//

Hangosan bömböltettem a Rock zenét a fülemben. De rég tettem már ilyet! És milyen jól esett... az ember azt hinné, ha valami pörgős Rock számot felteker max-ra, nem tud tanulni, vagy aludni mellette, pedig szerintem pont ellenkezőleg - én éppen így tudtam koncentrálni dolgokra, és gondolkodni. Közben ütemesen táncolni kezdtem, persze nem mint egy id*óta...
Ash-t pillantottam meg az udvar hátsó felében. Mosolyogva oda mentem hozzá. Lily ült mellette.
- Hali csajszi! Hol a bátyód? Szépen ott hagyott. Azóta sem láttam... - sóhajtva lebiggyesztettem az ajkam, majd a csípőmre tettem a kezem. - Na de mindegy. Hé, mi ez a búval bélelt ábrázat drágám? - böktem vállon Ash-t. Komolyan azt néztem, mikor esik le a padról ennyike lökéstől is, mint egy zsák krumpli... úgy el volt kenődve.

Egyszer csak Lily hangja ütötte meg fülem. Máskor, ha jobb kedvem lett volna azzal az id*ta vigyorral fogadom amint felkapom fejem, de most nem. Csak lassan néztem fel rá és elgyötört, fáradt hangon beszéltem. - Öhh szia nincs semmi baj. - volt bennem mg azért annyi tisztelt Pen felé, hogy nem kezdem el ócsárolni. És szerintem benne is van ugyan ennyi felém... Nem sokkal később Lori csatlakozott a kis '' tudjuk meg mi a baja Ashnak'' csoporthoz. Ujjával meglökött, de szó szerint majdnem ledőltem a padról. - Neked is csak annyit tudok mondani, hogy semmi. - sóhajtotta és felálltam a padról. Megigazítottam ruhám, képemre varázsoltam megszokott mosolyom és kalapomat leemelve fejemről meghajoltam előttük búcsúm jeléül. - Jó, hogy megismerhettelek titeket, de most azt hiszem elhúzom a csíkot valahová. Ágyő kedveseim! - azzal hátat fordítottam és elindultam...

Aj-jaj. Valaki nagyon kedvtelen!
Jelentőségteljes pillantást vetettem Lily-re, amolyan "énutánamegyek,haakarszteisjöhetsz" magyarázattal, majd gyengédebben szóltam hozzá, mint az előbb. Elé léptem.
- Oké, látom nem nagyon akarod az orrunkra kötni a témát, és én sem szeretném feszíteni a húrt... de... de... - elhallgattam. De? Mi de? Még én magam sem tudtam. Sok mindennel végződhetett volna a mondatom. "De boríts fátylat a múltra, de élvezd az életet..." mégis csak ennyit mondtam:
-... de lenne kedved elmenni valahová velem? Thomast a föld nyelte el, te pedig amúgy is meg akartál ismerni anno itt, az udvaron. Nekem tök mindegy, állok neked modellt is ha úgy van, persze csak határokon belül... vagy van más ötleted?
Azta mennyit beszélek! Még én is meglepődtem magamon. Te jó isten!

Lori lépett elém én pedig gyengéden arrébb toltam volna utamból amikor beszélni kezdett. Szavainak csak felét tudtam értelmezni, de elég volt ahhoz, hogy az isteni szikra kipattanjon fejemből. - Megvan! - kiáltottam fel mint akinek egy új fizikai törvény jutott volna eszébe és közölnie kéne a világgal. - Voltál már Las Vegasban? - tettem fel a költői kérdést. Nem különösebben érdeket a válasz csak az, hogy velem jöjjön. Megfogtam kezét és magam után cibáltam. - Tudom, hogy nincs nálad több ruha, de sebaj majd megoldjuk. Ugye nem félsz a motoron? Mert azzal megyünk! - be nem állt a szám egészen a parkolóig csak mikor a kicsikémhez érts a motoromhoz értünk halkultam el egy percre. Csak ellenőriztem, hogy pont ugyan olyan állapotban van-e mint amikor itt hagytam. Felszálltam rá és Lorira néztem aki mintha kicsit feszengett volna. - Na pattanj fel nem harap ám a bácsi. - mikor felült adtam kezébe egy bukót és én is fejemre húztam majd elindultunk...

// Las Vegasban//

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen furmányos kis ötlet is ki tud pattanni az agyából. Tetszett az ötlet, de meglepő volt.
- Nem még soha. De ha nem viszel el pókerezni, addig fogok hisztizni, hogy kénytelen leszel beadni a derekad. Ha meg szereted, akkor meg fogod unni! - kacsintottam rá. Vegas? Istenem, mekkora ötlet! Már alig vártam. A filmekben is mindig minden olyan jól nézett ki! Szórakozás dögivel, jee!
- Istenem, ha már ott leszek, szerintem nem az fog érdekelni, hogy nem fekete ruhában fogok járkálni - sőt!
A parkolóban felültem a motorjára. Teljes extázisba jöttem. Olyan fura volt ez az egész. Mintha álmodnék... remélem kellemes emlék lesz. Bár ki nem tudom találni, mi lehet benne rossz.

//Las Vegas//

Leértem az udvarra és nagy pechemre senki nem volt lent. Remek... Még szerencse, hogy ott bujkált a zsebemben az iPodom. Leültem az egyik kicsi padra és már a fülemben bent is volt a fülhallgató. A kedvenc számomat kezdtem el énekelni, de csak szépen csendesen, nehogy megzavarjak valakit. Sokan azt mondták nekem, hogy remek hangszálaim vannak és, hogy nagyon ügyesen tudok énekelni. Hát én megbíztam bennük. Mindig ezt a zenét szoktam elénekelni, ha bánatos vagy, ha a sírógörcs kerít az uralma alá, sőt. Még akkor is ha jó kedvem. Szó szerint mindig. Attól féltem, hogy valaki éppen most fogja kitenni a lábát az udvarra. De nem. Nem jött ki senki. Drága Kayla. Kéne már magadnak legalább egy barát! Akiben meg is bízhatsz. Gondoltam magamban és tudtam, hogy a belső hangocskának igaza is van.

Vissza jöttem. Jó volt megint itt lenne. Rettentően hiányzott már testvérem Lily és szívszerelmem Lori. Megint a karomba akartam őket szorítani, érezni őket, magamba szívni illatukat. Közben éreztem a zsebemben lévő dobozokat, így tudtam, hogy még mindig velem vannak. A kolesz felé vettem az irányt, hogy megkeressem ikertestvéremet, majd Lorit is, de fülemet egy igen szép hang ütötte meg. A dal is ismerős volt. Kelly Clarkson... szeretem az énekes nőt. Fölnéztem, hogy lássam a mesés hang gazdáját. Úgy tűnik egy új csaj. Oda sétáltam hozzá. Hátulról megkocogtattam a vállát, mert közelebbről már láttam, hogy zenét hallgat. Az arcát sajnos nem láttam.

Valaki megkocogtatta a vállamat én pedig olyan gyorsasággal pattantam föl a földről, hogy még meg is botlottam. Bumm.. még jó, hogy a hó puha. Kikaptam a fülemből a fülest és bedugtam a zsebembe az iPodommal együtt. Egy srác állt mögöttem én meg mint egy zombi úgy álltam föl a földről.
- Öööö... szia. Bocsi az előbbi akciómért, csak nem igazán vagyok ahhoz hozzászokva, hogy... szóval ezekhez az esetekhez. Öööööö... Kayla vagyok. Kayla Ewell.- nyújtottam neki a kezemet és éreztem ahogy elpirulok. Hogy lehetek ilyen h*lye?? Leporoltam magamat egy kicsit és kínomban elmosolyodtam. Soha nem kerültem ilyen cikis helyzetbe...

Lányt nagyon megijeszthettem, mert egyből el is esett. Ha nem lepődtem volna meg ennyire a reakcióján talán sikerült volna elkapnom. Gyorsan összeszedte magát. Látszott, hogy zavarban van, mert kapkodott, öööö-zött és ki is pirult. Csinos lány volt. Az esetem. Mondjuk nekem melyik nem az?
- Szia! Semmi baj, sőt nekem kell elnézést kérnem, hogy így megijesztettelek. Hello Kayla! Thomas vagyok, de lehet Tom vagy ahogy nagyon kevesen hívnak - vagy is most már senki. Fűztem hozzá magamban. - Tommy. - Elfogadtam a felkínált kezet majd megcsókoltam. Vagy is nem is, mert ajkam nem ért hozzá a bőréhez, de ezt így illik. - Nagyon szépen énekelsz. - tettem hozzá miközben leporolta magát.

Nem tudtam dönteni. Tom? Tommy? Inkább még egyenlőre marad a Tom.
- Ha nem haragszol meg én maradnék a Tom-nál - mondtam neki és a szemeibe néztem. Olyan volt mintha elvesztem volna a tekintetében. Gyorsan elkaptam a róla a szemeimet, mert olyan id*ótának éreztem magamat. Nem csoda. Hisz ő az egyetlen srác aki hozzám szólt... De amikor az énekhangomat felhozta, csak elmosolyodtam.
- Köszi. Én már kevésbé gondolom így - mondtam neki és jobban felhúztam a cipzárt a kabátomon. Nagyon fáztam és hát nem is csodáltam. Egy rövid ujjas volt rajtam, meg a kabátom. És természetesen egy naci meg egy csizma. Alig volt valami normális ruhám. El kellet volna mennem ruhát venni mielőtt idejöttem.
- Ha nem csal a megérzésem te is alakváltó vagy. Esetleg tévedek? - kérdeztem tőle halvány mosoly kíséretében.

Furcsa lány. Olyan, mintha ez az egész idegen lenne és ahogy föl volt öltözve. Moszkvából jött vagy mi azért nem fázik? De elkezdte jobban bepólyálni magát.
- Szerintem közben menjünk, mert elég hideg van idekint. Majd a nappaliban folytatjuk. - kinyújtottam kezem a kolesz felé jelezve, hogy szabad az út menjen csak.
- Nem zavar. A suliban mindenki Tomnak hív. Egy ember hívott Tommynak. - nem tudom miért mondom el ezt neki.
- A tehetséged meg ne becsüld alá - zsebre dugtam a kezem, mert fázott az ujjam.
- Ha benne vagy esetleg egyszer próbálhatnánk. Van egy bandám és talán fölturbózhatnánk a Cd-t ha benne vagy. - megigazgattam magamon a kabátot, hogy ne jöjjön be a hideg a nyakánál.
- Igen alakváltó vagyok. A suli alakváltókat tanít. Ez a mi menedékünk csak egy két ember van.

Mondta, hogy menjünk be a nappaliba. Itt olyan is van? Nem is ismerem még a sulit. Eddig még csak a szobámban voltam. Atya- ég. Túlságosan elveszett vagyok. Körülbelül úgy éreztem magam mintha a Marson sétálgatnék. Mindenesetre elindultam a lánykoli felé. Majd csak kilyukadunk valahol..
- Neked van bandád?? Majd még gondolkodok - mondtam neki, mert hát nem igazán tudtam eldönteni. Még alig ismerem. Mondjuk nem bánnám ha jobban megismerném. Na.. már megint kezdek fantáziálni. Ez az élénk fantázia átka...
- Figyi én még nem igazán ismerem a sulit szóval inkább te vezess... - kértem tőle mert még a végén egy pincehelyiségbe jutunk ha én mondom meg, hogy merre is kell menni.

Kiértem az udvarra. Nem volt nehéz a szobámból letalálni. Tájékozódásban mindig is egész jó voltam. A hideg levegő megcsapta az arcomat. Krv@ hideg volt kint, de lesz@rom. Zsebemből elővettem egy cigit, és megpróbáltam meggyújtani. Nem sikerült, mert fújt a szél.
- A roh@dt életbe...- a szél egy pillanatra nem fújt, ezért a szikra meggyújtotta a cigimet. Mélyen szippantottam bele, majd kifújtam a füstöt. Körbenéztem, kik vannak kint az udvaron. Egy srácot meg egy csajt láttam. Odamentem hozzájuk.
- Hello. Beverly vagyok. Készültök valahova?- kérdeztem. Lehet, hogy a stílusom kicsit bunkó volt, de tudjátok, hol érdekel ez engem...