Az iskola Udvara.

Kiléptem a friss levegőre. Egy fiún megakadt a szeme. Szárnyai voltak?! Láttam, hogy Aristid is kinn van és őt nézi. Odamentem hozzá.
- Jó napot.- Köszöntem mosolyogva, kedves hangon.
- Csatlakozhatom önhöz?- Kérdeztem és reméltem, hogy nem küld el. Még mindig bűntudatom volt Kevin miatt, de most inkább nem foglalkoztam vele. Majd elmondom neki.

Penelope gyönyörködött a látványban. Bevallom őszintén én is kezdtem megszeretni szárnyaimat. Nem tudom miért tartottam tőlük. Szépek voltak. Sőt amikor a napfény megcsillant rajta mintha a kék ezer változatában csillogott volna. Óvatosan végig simított a tollaimon. Olyan érzés volt mintha csikizett volna, de ez mégis jól esett. Kellemes cirógatás volt ez az egyszerű mozdulat. Apró mosoly jelent meg az arcomon. Kibújt a szárnyaim alól és a kezem közül. Szembe állt velem, de a kezemet nem engedte el.
- Látom, hogy tetszik. Nyúlj hozzá bátran. Nem fáj. Csak ne húzkodd a tollaimat.
Viccelődtem Pennel.

Arra lettem figyelmes, hogy egyre nagyobb tömeg van az udvaron. A probléma okozója felé néztem. Awakened szárnyi nem voltak elrejtve sőt egy lányt '' ölelgetett'' vele. A lány kibújt szárnyi alól és cirógatta. Neki látszólag tetszett mitől én rosszul éreztem magam bár nem tudom miért. Kint volt még a prof meg egy ismeretlen nő. Most menjek oda? Á felesleges. Helyette elővettem egy papírt és egy tollat. Ráírtam lapra ezt az üzenetet: '' Bál?''. Tudtam, hogy most lesz és nem jutott más az eszembe rajta kívűl. Nem kell, hogy velem legyen, de egy kísérő azért még kell. Összegyűrtem az üzenetet egy apró papírgalacsinná és sikeresen fejbe találtam vele Awakenedet.

// Pen egy percig sem hittelek gonosznak //

Egy fiatal nő lépett mellém. Nem tűnt diáknak. Biztos ő a harmadik tanár és egyben az utolsó.
- Üdvözlöm. Nem, nyugodtan foglaljon helyet. Sid professzor vagyok, de csak Aristid.
Nem tudtam levenne a szemem Awakened szárnyiról. Nem tudtam, hogy ilyen nagyok.
- Ön tudta, hogy lehetséges ilyen?
Néztem a nőre.

Leültem a padra, majd tekintetemet ismét a fiúra szegeztem.
- Nem, még soha nem láttam ehhez foghatót.- Motyogtam.
- És ön?- Kérdeztem vissza. Reméltem, hogy emlékszik, hogy ki vagyok.
- Őszintén szólva, nem is tudtam, hogy ilyen is létezik.- Vallottam be szégyenkezve.

- Ó, de gonosz. Kitaláltad a tervem! Első gondolatom volt, hogy a hátadra ugrok, és tépni kezdelek...
Poénkodtam, ami nem gyakori. Háh, még a végén kiderül, hogy jó hatással van rám a társaság. Nem sok barátom volt kiskoromban...
- Tudod, mikor kiderült hogy nem teljesen vagyok ember, félni kezdtem magamtól. És ennek meg is vannak a hátrányai: egyetlen ismerősöm van, az is az anyám. Folyton eltaszítottam magamtól mindenkit, mert féltem, hogy nem fognak szeretni. Pesszimista lettem. Tulajdonképpen ezért is jöttem most ide. Hogy... barátokat szerezzek. Hidd el, ha szégyelled ami vagy, később megbánod.
Hosszú monológom után oldalba böktem a könyökömmel játékosan. Ennyit a komolyságról. Nem vagyok én az a nagy filozófus és bölcs, vén pápa.
- Tudod, van ez a bál, amin most mi is normálisak lehetnénk... de csak kísérővel tolhatom be oda a popsim. Szal' úgy látom, jól megvagyunk meg minden, és... szóval lenne kedved eljönni velem?
Ezt hirtelen hadartam el, mert féltem, hogy a mondat közepén inkább befogom a számat, és csöndben maradok. De hát, megpróbáltam, nem?
Ekkor valami eltalálta a fiú fejét, mire én kimeresztettem a szemeimet. Ez meg honnan jött?


//Elektra, én hamarabb elkezdtem a posztot írni, csak te hamarabb küldted el. Nem lopni akartam a bálos ötletedet, kérlek ne legyek a szemedben gonosz! //

Teljesen ledöbbentem a vallomáson. Nem számítottam rá, hogy ilyen nyíltan fog beszélni. Eddig olyan kis vissza húzódó volt. Utána neki állt hadarni. Valamilyen bálról magyarázott. Tudtam mi az a bál és tudtam milyen nehéz lehet felkérni valakit. Arra gondoltam ha már meghívott akkor igent mondok, de amikor szólásra nyitottam a számat hátulról valami eltalált. Megfordultam. A földön egy papírgalacsin hevert. Lehajoltam, felvettem és kinyitottam. Elegáns kézírással egyetlen szó volt leírva: Bál? nagyon meglepődtem, hogy egyszerre ketten is meghívtak. Pen itt állt velem szemben könyörgő tekintettel míg Elektra a fán gubbasztott. Muszáj most döntenem. A fa felé fordítottam a fejem és egy sajnálom pillantást vettem arra amerre Elektrát gondoltam, hogy ül.
- Pen szívesen elkísérlek a bálba.

Furcsán mustrálni kezdtem a fát, ahová a fiú nézett, és el is gondolkodtam, ami miatt először fel sem fogtam Awakened válaszát.
- Mi? Tényleeeg? - villámgyorsan kaptam a tekintetem a fáról a fiúra, és ugrottam egyszeriben a nyakába. Nem tudom mi volt a lapra írva. Nem tudom mi olyan különleges azon a fán. De az, hogy eljön velem, minden ürességet a szívemben eltöltött.
Örültem. Nagyon, nagyon. Most ezen fogok szorongani egész héten. De nem is baj.
- Köszönöm! - feleltem a szemébe nézve.

Bocsánatkérően nézett rám. Oh szóval nem. A másik lány viszont a nyakába ugrott. Hát a a mese mindig így végződök. A gonosz veszít a jó nyer. Na, de még csak most kezdődött el a mese. És én nem hagyom, hogy a megszokott kerékvágásban történjenek a dolgok. Lemásztam a fáról és a parkolóba mentem. Azt hiszem megveszem a ruhámat és maszkot. Nem árt előre készülni. Már csak egy párt kéne találjak, de hogy kit azt magam sem tudom...
// Parkoló//

Mikor leértem az udvarra voltak páran lent. Halványan rájuk mosolyogtam, de nem álltam meg. Hallottam, hogy lesz egy bál. Nem igazán érdekelt akkor. Leültem az egyik fa alá és magamban tervezgetni kezdtem a maszkot. A ruhámon is gondolkoztam. Azt vettem észre, hogy lejött Adam is. Ránéztem és elmosolyodtam. Észrevett és odajött hozzám.
- Szia.- köszöntem neki.

Leértem az udvarra. Körbenéztem, és egyből kiszúrtam Justine-t. Rámosolyogtam, és odasétáltam hozzá.
- Szia!- köszöntem neki, és egy puszit nyomtam a szájára. Leültem mellé a földre. Úgy tűnt, hogy gondolkozik valamin.
- Min töröd a fejed?- kérdeztem, miközben körbepillantottam az udvaron levőkön. Megakadt a szemem egy srácon.
- Annak a fiúnak tényleg szárnyai vannak?- kérdeztem döbbenten.

Kaptam tőle egy puszit. Megkérdezte, hogy min töröm a fejem. Egy ideig gondolkoztam, hogy mit is mondjak erre, de aztán megfogalmaztam.
- Lesz egy bál és elvileg maszk is kell. Azon gondolkodtam, hogy milyen legyen.- feleltem neki. Követtem a pillantását és megakadt a szeme egy srácon. Még én is elámultam.
- Hát... úgy tűnik.- feleltem és még levegőt is elfelejtettem venni. Észrevettem, hogy Adamnek egy kicsit gyűrött az arca.
- Aludtál? Egy kicsit látszik.- nevettem el magam.

- Én is hallottam valamiféle bálról.- mondtam. Különösképpen nem hozott lázba, de a buli kedvéért tuti elmegyek.
- És, ki lesz a partnered a bálon?- kérdeztem mosolyogva. Valószínűleg én, de lehet, talált nálam jobbat. Amit persze kétlek.
- Igen, aludtam, nem is keveset. Bulik után előfordul az ilyen. De a másnaposságom szerencsére teljesen elmúlt.- mondtam.
- Neked sikerült kipihenned a bulit?

Ő is hallott róla. Remek akkor mehetünk együtt. Persze, majd megkérdezem. De nem kell annyira törnöm magam, mivel már a témára tértünk.
- Neked megfelel, ha én leszek a te párod? Vagy én nem vagyok túl jó?- kérdeztem tőle incselkedve és közben mosolyogtam. Mondta, hogy aludt és ennek nagyon örültem. Legalább ő is kipihente magát.
- Igen én is aludtam. Azt hiszem több mint tizenkét órát. Bár nem számoltam, de hogy sok volt az biztos.- mondtam neki bólintva.

- Megtisztelő, hogy engem választott, hölgyem.- mondtam színpadiasan, majd meghajoltam előtte. Felnevettem. Nem igazán tudok komoly lenni, ezért a színészet nem igazán nekem való.
- Én is több, mint fél napot aludtam.- mondtam.
- Visszatérve erre a bál témára... be is kell öltözni, meg minden, vagy ez csak sima álarcosbál lesz, ahol elég egy maszk és ennyi?- kérdeztem. Lehet, hogy Justine többet tud erről az egészről.

Elnevettem magam mikor alakított. Fel kellett volna vennem videóra. Nem igazán tudta, hogy miről szól a bál.
- Hát azért szerintem nem ártana egy öltöny a maszk mellé.- mondtam neki.
- Nekem is kell majd egy ruha. De nem tudom milyen kéne.- vontam meg a vállamat. Eszembe jutott, hogy mi lenne ha én csinálnám az álarcunkat, de nincsen hozzá cuccom. Majd inkább veszek valamilyet.
- Adam. Szerinted Rosey eljönne velem ruhát vásárolni nekem is és magának is a bálra?- kérdeztem tőle, de közben a földet pásztáztam.

- Hát nem tudom. Elég barátságtalanul viselkedett, mikor benyitott hozzánk a szobába. Sikerült beszélned vele?- kérdeztem, mert akkor ugye Justine Rosey után ment.
- Én nem igazán értek a ruhákhoz, szóval ezt mindenképpen rátok, lányokra bíznám. Nekem öltönyöm van, maszkot meg majd szerzek valahonnan.- mondtam. Ha más nem, anyámnak biztos lesz valami használható ötlete.

Kicsit zavartan mászkálgattam az fák között, nem igazán ismertem még ki magam. Lássuk csak: volt egy kavicsos járda, ahol jöttem, utána az a nyolcas alakú fa, bokrok.. Neem, olyanokat nem is láttam az ajtótól. Tuti rossz irányba jöttem..
Kicsit morogva saját szörnyű koordinációs képességeimen fordultam be, ahol egy újabb ösvényszerű-valami kezdődött. Két körülbelül velem egykorú ember (vagy valami más) beszélgetett, látszott rajtuk, hogy élvezik egymás társaságát. Ebből rögtön levághattam, hogy együtt vannak. Remek.. Csak ne kezdjenek el nyáladzani.
Mélyet sóhajtottam, tudtam, hogy muszáj lesz megkérdeznem, hogy találok vissza. Határozott léptekkel, bár kissé kelletlenül indultam el feléjük, s már majdnem ott voltam, mikor elcsúsztam egy lehullott falevélen( Utálom, utálom az őszt!)..
És ahogyan a nagy könyvben meg van írva, előrezuhantam, magammal rántva a csajt is a sárba, elvégre miért csak én szívjam meg? (Na jó, nem ,tulajdonképpen belé akartam kapaszkodni, de tehetek róla, hogy ilyen instabilan áll a földön?)
Mikor aztán sikerült kiszabadítanom a fejem a levélkupacból, hirtelen nagyon csend lett. Mindketten úgy néztek rám, mint valami elmegyógyból szököttre, plusz a lányon látszott az is, hogy mindjárt kitör belőle a röhögés. Hát igen, nem szokványos módját választottam az ismerkedésnek.
-Amúgy Blurry Manning vagyok - mondtam kicsit bizonytalanul, váltakozva nézve a srácra és a barátnőjére. Még nagyobb lett a csend.

- Nem, nem igazán sikerült. Éppen ezért muszáj leszek elhívni őt ruhát venni.- mondtam neki és azt vettem észre, hogy valaki hátulról megránt és belehúz a sárba. Meglepetten bámultam, a csajra aki megrántott. Nem tehettem róla, de muszáj volt röhögnöm. A csaj bemutatkozott.
- Szia. Én Justine Black.- mondtam neki mosolyogva. Barátságosnak tűnt és tetszett amit az előbb csinált annak ellenére is, hogy most miatta úgy nézek ki mint egy varacskos disznó aki éppen most végzett a dagonyázással.

Sajnálattal hallottam, hogy Rosey-nak és Justine-nak nem sikerült beszélni. Egyszer csak megláttam egy lányt. Elindult felénk, de valószínűleg megcsúszott, és elesett, magával rántva Justine-t is. Nem tehettem róla, de felnevettem.
- Szia, Adam Martínez vagyok.- mondtam még mindig vigyorogva.
- Mindenki jól van?- kérdeztem.

Nagy nehezen felkecmeregtem, és azonnal a derekamba hasított a fájdalom. Hát igen, általában ilyen szuicid vagyok, de sebaj, az a fő, hogy senki másnak nem esett baja. Legalábbis erre tippeltem a vidáman fetrengő lány láttán, aki Justine-ként mutatkozott be. Még egy erőtlen vigyort is sikerült összehoznom, amit mindkettejüknek, Justine-nak és a szintén jól szórakozó srácnak, Adamnek is címeztem.
- Kösz, megmaradok -válaszoltam az utóbbinak, miközben sikertelenül próbáltam letisztogatni legalább úgy-ahogy a foltokat a kabátomról. - Ne már - sóhajtottam, és feladtam. - Azt hiszem, kénytelen leszünk idekint megvárni a szürkületet, mert ha a suli így meglát, rögtön riadót fúj, tekintve ezt a zombifilmes-statiszta kinézetünket- fejeztem be fintorogva a kicsit bonyolultra csavart mondatot, közben jelentőségteljesen meredtem Justine meg az én ruháimra. - Szóval, nagyon zavarok itt? Mondjátok meg csak nyugodtan, és vonszolom is arrébb a pöttöm kis hátsófelemet - vontam vállat a legaranyosabb mosolyommal.

Blurry felállt én pedig követtem a példáját. Úgy láttam, hogy jól van, tehát nem kell menni a kórházba.
- Persze.- feleltem mosolyogva Adam kérdésére. Láttam, hogy Blurry elkezdte tisztogatni a kabátját, de én nem foglalkoztam vele, hogy koszos a ruhám.
- Talán igazad van- feleltem neki és közben egyetértően bólogattam. Végignéztem mind a kettőnk ruháját és feltett egy furcsa kérdést.
- Nem, nem zavarsz. Vagy igen?- néztem rá Adamre és közben teljesen olyan fejet vágtam mint aki nem ért semmit. Közben már kezdett rám száradni a sár. Bár ez jó, mert akkor le tudom magamról kaparni.

Egyiküknek se lett komolyabb baja, csak a ruháik lettek sárosak. Azt meg ki lehet mosni.
- Engem nem zavarsz, szóval nyugodtan maradhatsz.- mondtam.
- Új vagy itt? Eléggé elveszettnek tűntél, mielőtt belénk botlottál.- mondtam. Úgy tűnt, mintha eltévedt volna. Az elején egy kicsit nekem is gondom volt, de hamar szereztem ismerősöket, és a suli területét is sikeresen megismertem.

Panelope nagyon aranyos volt. Jókedvűen a nyakamba ugrott. Mikor elengedett a szemembe nézett.
- Nincs mit. Örülök, hogy elhívtál a bálba. - Ez pontosan így is volt annak viszont nem örültem, hogy vissza kellett utasítanom mást.
- Nem kell ám miattam méregdrága maskarába öltöznöd. Valószínűleg én a dísz indián nadrágomat veszem fel és az ünnepi mokaszinom. Úgy döntöttem felvállalom különlegességemet amit neked köszönhetek.
Lehajoltam hozzá. Felkaptam és megpörgettem.

- Nekem? Az szuper. Amúgy sem nagyon kedvelem a pingvin jelmezt, vagyis az öltönyt...
Miután megpörgetett zavartan tettem le a lábam a talajra.
Egy lány mászott le a fáról, aki már-már égető tekintettel nézett rajtunk végig. Nagyot nyeltem. Vetélytársam akadt?
Szuper. Végre van egy barátom, azért is harcolnom kell. De hát, ilyen az élet... pedig nagyon nincs kedvem versenyezni.
- Ne öltözzek méregdrága maskarába? Egyszer van esélyem és utoljára talán , hogy ilyen alkalomra puccos ruhát vegyek.
Kedvesen elmosolyodtam.
Már alig vártam hogy a bál napja eljöjjön.
- Um, de ugye nem fogod elrejteni a szárnyaidat, sötét angyal?