Az iskola Udvara.

- Sajnos ezt nem hagyhatom. - Tudtam, hogy Lily nem fog ellen állni, hisz nem olyan fajta, Megfogtam az egyik kezét és fölállítottam. Mellé léptem. Átöleltem a derekát és elindultam vele Ash felé.
- Üdvözletem! Ash úgy tudom remek fotós vagy. Szeretném ha készítenél erről a lányról pár fotót mondjuk a zöld mezőkön. Ne hagyd magad. Nem fog sokáig ellen állni.
Biccentettem. Elengedtem Lily derekát. Akkor most oda adom Justnak az ajándékát.

//el//

Oda jött hozzánk egy csávó. Csak néztem, mint új született bárány a kapura. Most tényleg azt hiszi, hogy ennyivel lerázhat? Elindultam utánuk amikor a Fantom és Lily be előzött. Fantom és... LILY!! Na neeem! Ezt nem engedem. Na jó, de igen, de ha a csávó csinál valamit a tesómmal. Míg nem figyeltek mögéjük surrantam. Megfogtam Lori kezét és a földre letett táskát és el kezdtem szaladni. Lorit kicsit megrántottam, de ő is szaladt utánam. Elbújtam egy fa mögött.
- Na most már itt jó lesz. - Nevettem fel hallanak.

Az ásványvizes palackot lóbálva járkáltam az egyre népesedő udvaron. A fejem még mindig zúgott, de nem volt már annyira vészes. Áh, csak az afrikai elefántok tánca csendes surranásnak tűnt az agyamban doboló indiánzenéhez képest..
Folytattam utamat, szorgosan integetve az ismerősöknek, de nem álltam meg beszélgetni. Most.. nem is tudom, mire van szükségem. Láttam közöttük egy új fiút meg egy furcsa lányt, de ennyi. Aztán megpillantottam még egy ismeretlen lányt, aki kicsit elhúzódva figyelte a többieket. Naná, hogy rögtön oda mentem:
- Szia, Honoria Manning vagyok.Röviden Blurry - mondtam óvatosan, aztán tétován hozzátettem: - Ember. Nem igazán tudok bemutatkozni, bár az már jó jel, hogy nem löktelek fel és nem is szenvedtél nyolc napon túl gyógyuló sérülést.Szerintem jóban leszünk. [öö.. na igen. bocsi xDD]

Odalépett hozzánk a fura fickó magával hozva egy lányt. Még a nevemet is tudta. Na hát ez... elég bizarr. Aztán másik fickó jelent meg és magával húzta a csajt akinek még mindig nem tudtam a nevét. Egy percig nem figyelek és minden megváltozik. Zavartam pislogtam párat majd az ismeretlenre néztem. - Heló. A nevemet már tudod. Ki volt ez a fura fickó? És szeretnéd, ha lefotóználak? - rohamoztam a kérdésekkel. Mi ez a hirtelen fellelkesülés a fotózás iránt? Máskor nyaggatni kell az embereket, hogy pózoljanak nekem most meg kettő is a karomba hullik. Mekkora mázli.

Mikor leértem az udvarra, voltak lent páran. Rájuk sem bagóztam, mentem el mellettük és eléggé messze tőlük ültem a földön. A földön kuporogva figyeltem a többi diákot amint beszélgetnek egymással. Éppen elővettem volna a mobilomat és a fülest hozzá, hogy zenét hallgassak, de egy csaj odajött hozzám.
- Hali. Én Kristin vagyok, de inkább Bettynek hívj- mondtam neki és mivel egy kicsit furcsán nézett rám, utána kiböktem.
- Bettany a második nevem, csak azt nem használom- tudtam, hogy azt nem érti, hogyha Kristin a neven, akkor hogy jön oda a Betty. Hát most már tudja. Kicsit ciki volt, hogy én a földön meresztem a s*ggem, ő meg áll felettem mint egy gondoskodó anyuka a lánya felett.
- Ööö... nem ülsz le?- kérdeztem tőle egy kissé zavartan. Visszaejtettem a zsebembe a telefont. Nem akartam olyan b*nkó lenni mindenkivel, mint voltam. Természetesen az edzéseket fogom folytatni, csak máshogy fogok viselkedni, mint Virginiában.

- Ürügy? - kaptam fel tekintetemet a bőröndömről amit elvett tőlem, a srácra. Persze tudtam, hogy nem szó szerint érti azt, amit mondott. Még válaszolni sem volt időm, valaki elkapta a jobb kezem, és magával rángatott.
Tágra nyílt szemekkel néztem Tom-ra. Szinte már szédültem a sok huzavonától. Most akkor az következik, hogy Ash jön ide, hogy vissza vegyen? Így garantáltan el lennénk estig.
- Jó? Ezen mégis mi a jó? - nevettem én is, nekidőlve a fának.

-Aham, értem, végülis a Honoria és a Blurry is ég is föld. Tulajdonképpen ez egy gúnynév volt, "homályos", miszerint az orromig se látok el. Egy idő után annyira beláttam, hogy igazuk van, hogy azóta is ezt használom - magyaráztam, majd lehuppantam a földre. - Milyen zenét hallgatsz? - kérdeztem kíváncsian, majd gyorsan hozzátettem: - Küldj el, ha nagyon idegesítő vagyok, vagy túl sokat beszélek - vigyorogtam. Jófej csajnak tűnt.

Teljesen ledöbbentem. A fantom a derekamnál fogva a sráchoz vezetett, és mondta neki, hogy fotózzon le. Pont engem? Először meg se tudtam szólalni, csak elvörösödtem.
- Őőő szia... én Lily vagyok... Aki pedig ide ráncigált... az Fantomnak hívatta magát. Nem nagyon ismerem még... És... őőő... szerintem nem vagyok eléggé fotogén egy fotózáshoz...- dadogtam össze-vissza. A srác most biztos teljesen hibbantnak néz. Először egy tök idegen hapsi egy lányt húz elé, majd a lány elkezdt hebegni-habogni. Eközben Tom elhúzta az Ash mellett álló lányt valahova. Tom nem változik... Úgy gondoltam, le kéne lépnem, mielőtt a srác kiröhög, vagy valami, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Nem tudom mi ütött belém, hogy ennyire tetszik ez a srác.

Végighallgattam a kis történetét.
- Hát, nekem is vannak ilyen cuki kis sztorijaim.- mondtam neki mosolyogva, majd visszaemlékeztem arra amikor totál meggyepáltak és kb. két hétig feldagadt pofával kellett járkálnom az utcán.
- Hát általában pörgőseket, hogy megmaradjon bennem az edzés energialökete- mosolyogtam rá és mikor felvetette, hogy elmegy túl gyorsan vágtam rá a választ.
- Nem!- teljesen úgy hangzott mintha megparancsoltam volna neki, hogy márpedig nem fogsz elmenni.
- Vagyis... megtennéd, hogy maradsz?- kérdeztem tőle és akkor láttam, hogy a kezét fogom azért, hogy semmiesetre se menjen el.

Lily össze-vissza dadogott. Csak mosolyogtam mennyire zavarban van és hát az egómat is csak növelte ez az egész. Meg hát khm nem vagyok olyan friss állapotban ezért is büszke lehetek magamra, hogy még így is képes vagyok elbűvölni a nőket. - Fantom? Tisztára mint egy könyv...
- Ugyan csak kell egy kis önbizalmad kell legyen. Szép, csinos lány vagy vagyis szerintem ezzel nem lesz gond. - bókoltam egy picit. Mikor még jobban elvörösödött csak halkan kuncogtam. - Na azért nem kell ennyire megilletődni. A csúnya bácsi ( alias én) nem fog semmi rosszat csinálni. - mosolyogtam kisfiúsan. Na most már totál hibbantnak néz és ez még semmi volt.

- Verekedni jársz? - adtam hangot a megdöbbenésemnek, és összeráncoltam a homlokomat. Miről maradtam le?
Bár kicsit lehet, hogy vicces volt, ahogy visszahúzott, nekem semmi nevethetnékem nem volt. Mi a baja ennek a lánynak? Valami nagyon rossz dolog történhetett vele, hogy egy- két nem olyan utálatos szó után már ennyire ragaszkodik valakihez. Na nem mintha magamtól nem maradtam volna: aranyosnak, szeretnivalónak tűnt. Rossz volt belegondolni is, hogy mi történhetett vele. De nem mertem pontosan rákérdezni. Vajon illik valakit ilyesmiről kérdezni? Csak ültem ott a földön, mint egy rakás szerencsétlenség, az ajkamat rágcsálva. Végül a kíváncsiság győzött, és halkan
kinyögtem: - Ha igen, miért pont a küzdősportok?
Remek, Blur. Feltetted a legtapintatlanabb kérdést, amit ebben a témában lehetett. És egyáltalán mi közöd van hozzá? Fáj a fejem, na, mentegetőztem magamnak. Egy pillanat: magamnak?! Hát ez gáz.

Meglepődöttnek látszott.
- Igen, járok- mondtam neki és elmosolyodtam rajta, annyira kis ártatlan báránynak látszott. Teljesen olyan volt mint a jó kislányok mintapéldánya. Persze ezt nem mondtam hangosan. Elgondolkozott és végre kibökte a kérdését.
- Tőlem nyugodtam kérdezhetsz. Nem harapok- mosolyodtam el.
- Hogy miért a küzdősportok? Mert volt egy csaj a régi sulimban akinek láthatólag nem volt szimpatikus a pofám és rám és a barátnőmre küldött tipikus kétajtós szekrény fajta srácokat, hogy verjenek szét minket. Persze lefizette őket... És egy időben fociztam de azzal tudtam, hogy nem tudom magam megvédeni ezért minden nap lejártam a helyi garázshelyiségbe és ott álltam rá az "utcai bunyó" stílusra- mire végeztem hatalmas levegőt vettem. De nagyon meguntam azt, hogy minden esetben én mesélem el a mondhatni életemet.
- Most mesélj valamit te is.

Nevetésem csillapodott.
- Nem tudom, de izgalmasabbnak tűnt. Ilyen közelről még nem csináltam emberrablást. - Mosolyogtam Lorira.
- Bocsi, hogy így elrángattalak, de tudod nem hagyhattam, hogy a bájgúnár elvigyen. Az ilyeneknek még a szeme sem áll jó. - Beszélek én a nőcsábász. Mondjuk ezentúl az alakra jobban kell figyelnem hisz a hugicám megint neki állt nyöszörögni.
- Menjünk valahova?

-Várj, először újraélesztem magam - tátogtam kikerekedett szemekkel. Hűha.. nem semmi a csaj... Egy kicsit későn esett le, hogy ez valószínűleg úgy hangzott, mint ha valami apáca mondta volna egy melegbárban. Bár azért tagadhatatlanul van stílusa ennek a Bettynek. Mikor mondta, hogy meséljek én is, először semmi sem jutott az eszembe. Aztán megpróbáltam valami kevésbé cikiset előhúzni a repertoáromból, de ösztönösen az igazság bukott ki a számon:
- Én se voltam valami nagy szám az eddigi sulijaimban - Húszezer fok van, vagy elhaladt a nap melletünk? Mitől lettem ilyen pipacsvörös..?.. Ja, persze, már megint nem bírtam befogni a számat. Remek. Most folytatnom kell. - Egyszer szívattak meg nagyon, amikor még nem ismertek a suliban. Amolyan beavatási próba volt- húztam el a számat, és látszott Bettyn, hogy érti. Már sokkal kevésbé voltam zavart. - Tesi után kapkodtam, hogy kész legyen következő órára, és csak a póló hátulját néztem. Miután gyakorlatilag félmeztelenül végigsétáltam a sulin, csak akkor láttam meg, hogy a póló, amit a kezembe nyomtak, elől átlátszó. Egy ideig még emlegették a sztorit, de később annyira igyekeztem láthatatlan lenni, hogy össze is jött. Barátaim se nagyon voltak, mert ugyan ki akarna egy olyan lánnyal barátkozni, aki nem is ismeri a szüleit? - Tettem fel a költői kérdést kicsit keserűen, de aztán halványan rámosolyogtam Bettyre. Tudtam, hogy neki sokkal rosszabb lehetett. Majd megráztam a fejem, mintha törölni tudnám az emlékeimet, és újra Bettyhez fodultam:- Megint te jössz!- Böktem egy picit oldalba. Unom a hangomat.

Nagyon meglepődött. De hát miért? Nem tudom.
- Annyira hihetetlen, hogy egy lány verekszik?- kérdeztem tőle elkerekedett szemekkel. Elmesélte és megértően bólintottam. Neki sem volt fenékig tejfel az eddigi élete.
- Bocsesz. Egy kérdés. Ha annyira nem hiszed el, hogy eddzek és verekszek, akkor majd eljössz velem megnézni milyen is számomra egy edzés? Akár még te is beállhatsz mellém- mosolyodtam el és mikor teljesen befejezte a meséjét, oldalamba bökött annak jeléül, hogy megint én jövök a mesedélután folyamán.
- Hmm... A szüleimet utáltam. Ne mondj előítéletet, majd elmondom azt is- mondtam neki és összeszedtem a gondolataimat, hogy is mondhatnám el.
- Nos, volt az osztályunkban egy csaj aki díjat nyerhetett volna ha rendeztek volna egy olyan versenyt aminek az a címe, hogy: Ki a legnagyobb k*rva a suliban?, és hát ugye lefizette a batár nagy srácokat. Amikor két hétig lila folttal mászkáltam a suliban anyámék bejöttek a suliba, hogy "megvédjenek". Mindig csak annyi volt számomra a legfőbb kérdésük amit körülbelül 2 percenként feltettek, hogy segíthetünk valamiben? És ha ebbe belegondolsz eléggé idegesítő- mondtam neki és ránéztem a többi diákra akik velünk egyetemben az udvaron lógtak.

Ash bókolni kezdett, amitől még jobban zavarba jöttem. Jaj Lilian szedd már össze magad! Szóltam rá magamra.
- Én még sosem voltam fotózáson... Szerintem vannak nálam sokkal tehetségesebb és jobb lányok.- mondtam. Miért akarna rólam bárki fotókat készíteni?
- Különben se tudnék rendesen a feladatra koncentrálni, ha belenézek a szemeidbe.- Jesszus. Ezt ugye most nem mondtam ki hangosan? Az oké, hogy róla álmodozom, bár talán nem kéne, de remélem nem mondtam ki amit gondolok. Ha igen, akkor most már ezer százalék, hogy bolondnak néz. Talán jobban járnék, ha elmennék, de b*nkóság lenne itt hagyni.

- Nem baj majd belejössz. Nem kell pózolnod nagyon meg semmi ennek a lényege a természetesség lesz. - mosolyogtam rá. Próbáltam győzködni, mert hát én is kedvet kaptam most már hozzá. A szemeimbe? Nem is olyan szépek. Szimpla kékes szürke. Azért sajnálom mert azt hiszem belém habarodott vagy ilyesmi. Én meg nem vagyok egy könnyű eset semmilyen szempontból sem. Bár az is lehet, hogy csak szimplán kedveskedni akart. - Majd a szemere kötök valamit és akkor már tudsz koncentrálni. - kacsintottam rá. - Na, ha jössz gyere velem fel a szobámba és várd meg amíg átöltözöm meg letusolok. - megfordultam és elindultam. Hátranéztem még és láttam, hogy tétovázik. - Ha most velem jössz akkor elviszlek bulizni utána. - tettem fel az ajánlatot neki remélvén, hogy most már hajlandó lesz velem jönni.
// Fiú Koli/ 3- as szoba//

Most jó lett volna tudni a gondolatokban olvasni. Azt mondta, menjek fel a szobájába, és várjam meg míg letusol és átöltözik. Hezitáltam egy kicsit. Azzal próbált meggyőzni, hogy azt mondta, utána elvisz bulizni. Nem voltam az a nagyon bulizós fajta, de így talán lesz esélyem kicsit jobban megismeri Ash-t. Gyerünk, Lily, egyszer élünk...
- Rendben, veled megyek.- egyeztem bele végül. Halványan rámosolyogtam, és mögötte lépkedve mentünk a szobájába.

//Fiú kollégium/3-as szoba//

Ez most úgy hangozz, mintha messziről már csinált volna ember rablást. Bár ki tudja?
- Értem. Szóval féltékeny lettél? - kérdeztem mosolyogva. Ez is csak úgy kibukott belőlem, de hát ha igen, akkor miért ne tudhatnám meg?
Hugica? Tekintetemet Ash-re kaptam, aki egy fiatal és naiv lánykával csevegett. Testvérek? Hát, nem igazán illett rájuk a "mint két tojás" megnevezés, szinte ég és föld volt a határ. De legalább neki van családja...
- Mehetünk, bár szeretném először felvinni a csomagom. Felvezetsz?

Amikor arról kezdett el beszélni, hogy beállhatnék mellé, automatikusan nevetni kezdtem.. és alig tudtam abbahagyni. Persze viccesnek tűnt elképzelni magamat, karateruhában tekeregni meg magasba ugrani, vagy épp hatalmas boxkesztyűben, de amikor arra gondoltam, hogy meg tudnám védeni magam... elöntött a hála Betty iránt.
-Szívesen kipróbálnám - feleletem végül.
Miközben a története a vége felé kezdett el közeledni, felszisszentem. Majd a beálló csöndben szinte suttogva megjegyeztem:
-Ezt ismerem. A szánalom. Engem is mindig sajnáltak a szüleim miatt.. Tudom, milyen. De ez igazából mindenkit zavar..csak tudod, az emberek nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy valakinek valami baja van.. legalábbis én nem tudnék - vontam vállat, majd hogy oldjam a hangulatot, felnevettem:
-És milyen felszerelést vigyek a túlélőpróbára? - h*lyéskedtem a földön fetrengve. Mint valami drogos, aki nagyon erőset szívott..

- Féltékeny? Igen, szerintem az lettem. Hisz az nem jó, hogy nem élvezhetem a társaságod. - Vigyorogtam rá. Mindig kimondtam amit gondoltam most ez miért lenne másképp?
- Mielőtt a csúnyabácsi elrabolt volna kérdeztél valamit, de nem tudtam válaszolni mi volt a kérdés? - Tereltem vissza az előző témára a beszélgetést.
- Ahogy óhajtod. A kollégium arra van. Nem nagy cucc, de a holmikat jó ott tartani.
Elindultunk a kollégium felé.

//Lánykollégium//

- Ö, azt kérdeztem, hogy miért segítesz. De már válaszoltál... mert "élvezni" szeretnéd a társaságom. Én pedig szívesen megosztom veled.
Ez furcsa volt. Sőt, még mindig az. Hozzá kell szoknom, hogy társaságom van, sőt, egyenesen élvezni szeretnék a társaságom. Előbb például azt hittem a nőcsábász és a bájgúnár (azt hiszem Tom így nevezte magát ás Ash-t), verekedni fognak a társaságomért. Évekig szinte teljesen egyedül maradtam barátok nélkül...
- Köszönöm.

//Lány kollégium/5-ös szoba//

Elkezdett nevetni én meg csak néztem rá mint valami elmebeteg pszichopatára és közben magamban: Ennek meg mi baja? Mikor mondta, hogy tudja milyen érzés már nagyon terelni akartam a szót, és még jó, hogy felhozta azt, hogy miben jöjjön.
- Szerintem elég lesz egy rövid ujjas, meg egy kényelmes naci, meg egy sportcipő- soroltam föl neki a dolgokat. Aztán el kezdett csipogni az órám és tudtam, hogy most van az edzés ideje.
- Hmm... megyünk akkor?- kérdeztem tőle mosolyogva és felkecmeregtem közben a földről. Kíváncsi voltam milyen lesz társaságban edzeni, ugyanis eddig mindig egyedül mentem és hallgattam ahogy az id*óta, nagyképű b*rmok beszólongatnak nekem. Nem igazán érdekeltek, de most legalább mondhatom azt, hogy valakinek az edzője leszek. Persze akkor ha legközelebb is jön. De az is lehet, hogy nem fog neki tetszeni ez az egész stílus. Mindent ki kell próbálni egyszer. Mikor mindketten felálltunk és elindultunk a lánykoli felé közben ránéztem.
- Húsz perc múlva a parkolóban. Ne késs!

Láttam, hogy totál agysérültnek nézett, amikor nevetni kezdtem. Hát.. lehet, hogy igaza van.
-Igenis kapitány! - kecmeregtem fel a földről, lelkesen, de lustán. Ajajjj.. mi lesz velem? Van egy olyan érzésem, hogy tele leszek kék-zöld foltokkal.. vagy.. örülhetek, ha azzal megúszom. És rövidnadrág meg póló? Ilyen hidegben? Mondjuk, lehet, hogy bent tartják. Jaj Istenem! Hát persze, biztos nem itt kint lesz!
-Kinek a kocsijával megyünk? - kérdeztem, miközben tempósan a bejárat felé sétáltunk. Elhatároztam, hogy nem fogok nyavalyogni. Mégis mit árt, ha megtanulom megvédeni magamat, még ha valószínűleg úgy ki leszek ütve, mint egy meteorit krátere.

Mikor leértem az udvarra, már sokkal jobban éreztem magam. Ha neki az a fekete hajú csajszi kell, nem is töröm magam. Ha szenvedek, csak a csajnak hízik a mája.
Vállat vonva hajoltam le, és gyűrtem csizmámba a nadrágomat. Túllépek, slussz passz. Persze ez nem olyan könnyű, csak én gondolom így, de ha már elhiszem, hogy sikerülni fog, az is haladás.
Hol van mindenki? Vagy csak én maradtam le valami gügye buliból, amin most mindenki tombol?
Tágra nyílt szemekkel nézek körbe, majd megint vállat vonok.
Szökdelve sietek az egyik padhoz, és fekszem le rá. Lábamat átvetem a másikon, és hunyorítva kémlelem a tiszta eget.